Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Aki fákat ültet, életeket ültet

2026. április 29., szerda 07:06

Még az apró gyerkőcök is kislapátokkal, gereblyékkel, talicskákkal felszerelkezve érkeztek tavaly november elején Vértessomlón a Rákóczi Ferenc utcába, ahol ekkortól 25 élő emlék, 25 csepleszmeggy fa cseperedik. Ennyi család, vállalkozás, intézmény, közösség csatlakozott az „Egy család, egy fa” programhoz.

A fák mára szépen megeredtek, megerősödtek, s április 26-án – ahogy a program kezdetén Neukum Krisztián polgármester fogalmazott – nem csupán a fasort adták át és a családfák emléktábláit, hanem egy közös történetet ünnepeltek.

A kezdeményezés mögött állt az ötletgazda, lelkes segítő barátunk, és egy kedves képviselőtársunk, akinek hosszú évek óta szívügye a település zöldítése és a természet szeretete. S ott állt sok lelkes civil szakember is, kert- és mélyépítő mérnök, földmérő, grafikus, informatikus és más hozzáértő ember, aki biztosította a tudását, hogy a fasor szakmailag is tökéletesen megtervezett és kivitelezett legyen – hangzott el a polgármestertől, aki az úttörő és jövőbe mutató kezdeményezés erejét így érzékeltette: ilyen célból még nem gyűjtöttünk a településen. Eredetileg húsz fát hirdettünk meg, mégis huszonöt talált gazdára – ez a szép túljelentkezés megmutatta, milyen nagy igény van erre a közösségünkben – nekünk csak meg kellett szólítani ezt a belső jóindulatot... Minden fa egy történet. Minden történet a miénk.

Ezek a fák ma még fiatalok, de velünk együtt fognak növekedni. Árnyékot adnak majd a nyári napokon, tisztítják a levegőnket, és csendben emlékeztetnek minket arra, hogy együtt tettünk valamit, ami túlmutat a jelenen. A gyerekeink és unokáink körülöttük fognak játszani, sétálni, beszélgetni – és amikor rájuk néznek, nemcsak egy fát látnak, hanem a saját családjuk nevét olvassák, a saját gyökereiket érzik – szólt a jelenlévőkhöz Neukum Krisztán, minden, a kezdeményezésben résztvevő számára megköszönve a nagylelkűségét, hitét, s hogy együtt szebbé, zöldebbé és erősebbé tesszik Vértessomlót. Ez a fasor nem csak a miénk – elsősorban a jövőé! Mi pedig ma büszkén adjuk át neki! – zárta gondolatait, majd Kluber Balázs kertészmérnök vette át a szót, aki szakmai szemmel ismertette a fasor gondozásának részleteit. Elmondta, hogy a kezdeményezés számára is különösen fontos, hiszen nemcsak szakemberként, hanem helyi lakosként is szívügyének tekinti a projekt sikerét. Hangsúlyozta: az elkövetkező öt év kulcsfontosságú időszak lesz a fák életében, ezért vállalta, hogy ebben az időszakban folyamatos szakmai felügyeletet biztosít.

Beszédében kitért arra, hogy a fiatal fák megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen a törzstisztítás, amely már meg is történt, a stabil karózás és a megfelelő rögzítés, amely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól. Kiemelte, hogy a tavaszi időszak szárazsága miatt különösen nagy figyelmet kell fordítani az öntözésre: egy-egy fa esetében akár 70–80 liter víz is szükséges alkalmanként ahhoz, hogy a nyári, aszályos időszakot is átvészeljék. Hozzátette: a gondos ápolásnak köszönhetően a fák már most szépen fejlődnek, virágba borultak, és évről évre egyre erősebbé válnak majd.

Az esemény ünnepélyes pillanatai ezután Bognár Károly atya áldásával folytatódtak, aki nemcsak a fákat, hanem a hozzájuk tartozó emlékplaketteket is megszentelte, egyben a plakettek megáldásakor a családokra is kérte az Isten áldását.

Beszédében a fa szimbolikus jelentőségét emelte ki, párhuzamot vonva a családfa és a valódi fák között. Mint fogalmazott, ahogyan a fának gyökerei, törzse és ágai vannak, úgy a családoknak is megvannak a saját gyökereik és kapcsolódásaik. Hangsúlyozta: ezek a fák nemcsak a jelennek szólnak, hanem emléket állítanak az elődöknek, és üzenetet hordoznak a jövő generációi számára is. Az atya azt kérte, hogy a Jóisten áldása kísérje mind a fákat, mind az azokat gondozó családokat. „Én azt kérem a Jó Istentől, hogy ezek a fák több emberöltőnyi életet élhessenek itt, ebben a kis drága faluban, és úgy tekintsenek majd az utánunk jövő nemzedékek is rá, hogy ezeket a mi elődeink, a mi őseink ültették, és az ő kezük nyoma, az ő szeretetük, az ő gondolataik, az ő szívük dobbanása tette ide. Mi is gondozzuk azzal, hogy öntözzük, hogy karbantartjuk, odafigyelünk rá, de az Isten adja a növekedést neki. És ennek az elindításához Önök járultak hozzá, az Önök szeretete, ezt nem lehet eléggé megköszönni! – fogalmazott.

Aki fákat ültet, életeket ültet! Meghajolva dug le vesszőt, szeretetet. A ledugott vessző magát fává növi, alattunk a földet teli s teleszövi gyökerekkel melyben idő s élet lüktet. Mert életet ültet az, aki fát ültet – a rendezvény kedves színfoltja volt, amikor a két kislány, Huber Panna és Recsenyédi Zita verssel köszöntötte az egybegyűlteket.

„Együtt ültettük, hogy együtt növekedjünk” – olvasható azokon a családfa emléktáblákon, melyeket az ünnepség zárásaként adott át Neukum Krisztián polgármester a programban résztvevők számára, majd a jó hangulatról a Schemlinger Musikanten gondoskodott, miközben a jelenlévőket kötetlen beszélgetés mellett süteményekkel, italokkal és borral vendégelték meg.

Nincs esemény rögzítve!

ATM: éjjel-nappal

2026. április 15., szerda 11:05

A faluprogram részeként február elején új ATM került telepítésre Vértessomlón, amely jelentősen megkönnyíti a helyi lakosok készpénzhez jutását és mindennapi pénzügyi ügyintézését.

Bővebben

Lomtalanítás

2026. március 19., csütörtök 06:59

Az NHSZ Tatabánya Zrt. március 23-án lomtalanítást végez Vértessomlón.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek