Vértessomló

Sváb Kupa: az első fordulóban nem remekeltek a tavalyi kupagyőztesek

2016. January 9., Saturday 20:00

A Sváb Kupa elnevezésű teremlabdarúgó torna 14. sorozata indult útjára szombaton Várgesztesen, ott, ahol annak idején életre hívták a hazaiak, vértessomlóiak, kecskédiek, környeiek részvételével. A csapatokat Rising Károlyné polgármester köszöntötte, aki külön is üdvözölte Pillmann Ferencet, a rendezvény ötletgazdáját.

Jó pár esztendeig csak a felnőttek küzdöttek a kupáért, 2012-től azonban már a gyerekeket is „befogták”. Mivel Várgesztes nem rendelkezik utánpótlás együttessel, a falu csapatát évek óta a Vértesi Erőmű „helyettesíti”.

A kicsik, idén az U9-es korosztály, tehát ilyenkor délelőttönként rúgják a bőrt, a felnőttek pedig délutánonként játsszák körmérkőzéseiket a legelőkelőbb helyezés megszerzése reményében.

A gyerekeknél tavaly a Környe vihette haza a kupát, szombaton azonban egyetlen pontot sem sikerült szerezniük, így a fordulót a negyedik helyen zárták. 100%-os teljesítményt nyújtott viszont a Kecskéd, amely a Vértessomlót 3-0, a Vértesi Erőműt 4-1, a Környét 7-1 arányban múlta felül. A második helyen végző somlóiak a Környe és a Vértesi Erőmű elleni mérkőzésük után hagyhatták el győztesként a pályát, harmadik helyen az erőmű végzett.

A kicsik délelőtt 31 alkalommal örülhettek gólszerzésnek, a felnőttek délután ezt 5 találattal fejelték meg. A leg gólzáporosabb, a Vértessomló – Kecskéd meccsen tucatszor, ebből nyolcszor a somlóiak örömére rezgett a háló, ám ugyanez a csapat volt részese a gólok tekintetében legsoványabb meccsnek is: a házigazdákkal 1-1 arányban egalizáltak. Ez a döntetlen megfosztotta a Somlót a megszerezhető maximális 9 pont begyűjtésétől, két győzelmükkel kiegészítve azonban bőven elegendőnek bizonyult a forduló első helyének megszerzéséhez. A Várgesztes második meccsén, a Kecskéd ellen 2-1 arányban nyert, a Környétől viszont 5-2-re kikapott, így 4 ponttal a második helyen zárt. 3-3 pontos teljesítményt nyújtott a tavalyi kupagyőztes Kecskéd és az akkor negyedikként végző Környe, így a forduló rangsorát az egymás elleni eredmény döntötte el, s minthogy a mérkőzést a kecskédiek nyerték meg 5-2-re, felkapaszkodtak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A jelenlegi állás azonban még bőven változhat, s az eltelt évek tapasztalatai alapján hozhatnak meglepetéseket a következő fordulók.

Folytatás 16-án Kecskéden, 23-án Környén, majd zárás és végső eredményhirdetés február 6-án Vértessomlón.

July

5 Búcsú, felvonulás a zarándokokkal a Kegytemplomhoz

  • Időpont: Sunday 9:00
  • Helyszín: Közterület, Templom, Búcsútér

27 Nyári néprajzi, napközis tábor

  • Időpont: Monday 0:00
  • Helyszín: Művelődési Ház

30 Véradás

  • Időpont: Thursday 15:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház
August

3 Nyári néprajzi, napközis tábor

  • Időpont: Monday 0:00
  • Helyszín: Művelődési Ház

15 1Úton zarándoklat

  • Időpont: Saturday 10:00
  • Helyszín: Kegytemplom, Közterület

20 Ünnepi megemlékezés

  • Időpont: Thursday 15:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

29 Tűzoltó nap

  • Időpont: Saturday 9:00
  • Helyszín: Sportpálya
September

1 Évnyitó az Iskolában

  • Időpont: Tuesday 8:00
  • Helyszín: Általános Iskola

6 Bányásznap

  • Időpont: Sunday 15:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

15 Ruhagyűjtés

  • Időpont: Tuesday 8:00
  • Helyszín: Művelődési Ház
Mozaik

Módosult az építési szabályzat!

2020. June 26., Friday 06:50

Vértessomló Község Önkormányzatának Polgármestere az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény felhatalmazása alapján, az önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott feladatkörét gyakorolva a partnerségi egyeztetésre megjelölt partnerek, valamint az állami főépítész hatáskörében eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal véleményének kikérésével döntött a helyi építési szabályzat módosításáról.

Bővebben

Tájékoztató!

2020. June 5., Friday 06:39

Az E-on Zrt megbízásából a GTS Investment Kft. végzi a kis- és középfeszültségű hálózatok gallyazási és nyiladék tisztítási munkáit.

Ezen munkálatokra Vértessomlón 2020.06.23.-án kerül sor. Ezen a napon a község teljes területén dolgozni fognak a szakemberek, és a munka természetéből adódóan fokozottabb zajterhelés lesz.

A GTS Investment Kft. kéri a lakosság türelmét és megértését.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek