Tervezett áramszünet
Három utcát érint október 14-én a tervezett áramszünet Vértessomlón.
Hartdégen Józsefné elnök |
+36 (70) 232-8637 |
E-mail elérhetőség | hartdegenelvira@gmail.com |
Dalkörünk 1987-ben alakult azzal a céllal, hogy a faluban még fellelhető, s az idősebbektől családi ünnepeken s hagyományos közösségi munkák alkalmával – mint kukoricafosztás, disznótor, tollfosztás – még hallható német népdalokat megőrizzük. Az elmúlt 32 év alatt nem csak összegyűjtöttük, de nagyrészt meg is tanultuk ezt a gazdag kulturkincset. Sok dalos társunk nem csak megérti, de még beszéli is a helyi dialektust. A Dalkör létszáma jelenleg 19 fő, egy részük a kezdetektől együtténekel. Nagy öröm számunkra, hogy a lemorzsolódottak helyére folyamatosan csatlakoztak fiatalabbak – többen korábban a tánccsoportunk tagjai voltak. Az eltelt évek során igazi közösséggé formálódtunk, s a hagyományápoláson túl legfontosabb számunkra az együtténeklés öröme. Csoportunk a helyi civil közösségekkel együtt rendszeres szereplője a község rendezvényeinek. Jó kapcsolatot ápolunk a környező települések dalköreivel s távolabbi csoportokkal. 2012 óta szervezünk bensőséges Adventi dalos találkozót, hagyományosan 2-3 vendégcsoport részvételével a Betlehemi házikónál. Korábban Kővári Antal, az utóbbi 6 évben pedig Hartdégen Attila kísér minket harmonikán. |
Somlóiné Máhr Zsuzsanna elnök |
+36 (20) 377-9652 |
E-mail elérhetőség | vsomloitanccsoport@gmail.com |
Internet | tanzgruppe-schemling.webnode.hu |
Somlói György | +36 (20) 360-9933 |
A 80-as évek végén szerveződtek újjá különböző nemzetiségi hagyományőrző csoportok. A dalkör megalakulása után, Krupánszki Lajosné vezetésével kezdődött a Német Nemzetiségi Tánccsoport története. Ez a történet 1990-re nyúlik vissza. Egy fergetes anyák napi előadás után, sok-sok szülői segítséggel és az önkormányzat támogatásával megalakult az egyesület, mely kezdetben két korcsoporttal működött: egy gyermek és egy ifjúsági csoporttal. Jelenleg a próbák négy korosztályban zajlanak: gyermek, junior, ifjúsági és felnőtt korosztályban. Az egyesület megalapításakor kitűzött célok ma is ugyanazok: népviseletünk, hagyományaink, táncaink megőrzése és a jövő generációjának való átadása, az örömszerzés, és az együtt töltött idő boldog megélése. Nagy örömmel veszünk részt településünk életében. Megragadunk minden alkalmat, hogy fellépéseinkkel színesítsük a falu rendezvényeit. Szívesen vállalunk fellépéseket a környező településeken, illetve az ország más pontjain és annak határain kívül egyaránt. Repertoárunkban igyekszünk felvonultatni régi táncainkat, de emellett új koreográfiákat is táncolunk, mind észak-magyarországi, mind dél-magyarországi gyűjtésből. Népviseleti repertoárunk a pályázati lehetőségeknek köszönhetően szépen gyarapodott, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy eredeti, illetve az eredetit hűen ábrázoló, a tájegységnek megfelelő népviseletben álljanak táncosaink színpadra, akár vértessomlói, akár más német nemzetiségi település táncait táncoljuk. |
2823, Vértessomló, Sport tér 8. |
Telefon | +36 (34) 323-794 |
E-mail elérhetőség | dallamamitb@gmail.hu |
Internet | www.dallamalapitvany.hu |
Vértessomlói Alapfokú Művészeti Iskola és Várgesztesi Tagozata 1995-ben alapított intézmény, mely 9 évig magánszemély fenntartása alatt működött, majd 2004-től a Dallam Alapítvány, mint fenntartó működteti . Az akkori igényeknek megfelelően zongora, harmonika, rézfúvó, fafúvó tanszakokon kezdtük meg az oktatást, mivel ezeknek a hangszereknek az ismerete és kezelése is hagyomány volt a falvakban. A későbbiekben igény merült fel más tanszakok indítására is, bővítettük az oktatás szintetizátor és ütő hangszerek tanításával. Szorosan közreműködünk Vértessomló és Várgesztes kulturális életében, rendezvényeik gyakori részvevői vagyunk növendékeinkkel, tanárainkkal, mint például falunap, advent, karácsony és egyéb rendezvényeken. Igyekszünk minden növendékünket a zene szeretetére nevelni, a szakirányú tovább tanulást a jövőben is biztosítani. Öröm számunkra , hogy felismerték a szülők, a gyerekek, a környezetük, hogy tartalmas elfoglaltság mindenki számára a zene, hiszen családok hétköznapjaiba szorosan beépül a gyakorlások és a hangversenyek látogatásakor is. |
Krüpl Etelka elnök |
+36 (30) 776-6750 |
E-mail elérhetőség | krupletel@gmail.com |
Egyesületünk megalakulása óta, 2002 és 2014 között teleházat és felnőtt oktatót működtetett. Ekkor érdeklődés hiányában megszüntettük azokat. 2011 óta a Vértessomlói Falu Tv, mint hivatalos médiaszolgáltató működik egyesületünk keretein belül. Folyamatosan tájékoztatja a lakosságot a település aktuális híreiről képújság formájában. Kéthetente helyi adás keretében, 2 órás saját készítésű műsort sugároz, mely a település hagyományőrző kulturális, iskolai óvodai és civil szervezetek rendezvényeit, az önkormányzat eseményeit mutatja be. 2012. június 1-én került átadásra a tájház melyet szintén egyesületünk működtet. Szívesen látogatja azt valamennyi korosztály. Minden tanévben meglátogatják az óvodások és a helyi általános iskola diákjai. Ők már sajnos nem sok mindent tudnak őseink életéről, szokásairól, így nagy érdeklődéssel hallgatják a tárlatvezetést, ismerkednek a régi használati tárgyakkal. A tájház a hét minden napján látogatható előzetes egyeztetés szerint. A hagyományőrzést már évtizedek óta fontosnak tartjuk településünkön. A nemzetiségi rendezvények szervezésében sok feladatot vállalunk el. Részt veszünk a két németországi partnertelepüléssel való kapcsolattartásban és a látogatások, programok szervezésében. Az egyesület 2007. óta tagja a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösségnek. Rendszeresen részt veszünk a pályázattal kapcsolatos tájékoztató fórumokon, és már több sikeres Leader pályázatot valósítottunk meg. Kihasználva a pályázati lehetőségeket fejlesztjük eszközparkunkat, technikai felszereléseket, hangosítástechnikai eszközöket vásárolunk. A tájházat is sikerült kívülről felújítani, és a gazdaságosabb fűtés érdekében fűtésre alkalmas klímát beszereltetnünk. |
2823, Vértessomló, Sport tér 8. |
Richter Tamás elnök |
+36 (20) 411-6103 |
E-mail elérhetőség | info@vertessomloksk.hu |
E-mail elérhetőség | www.vertessomloksk.hu |
A Vértessomlói Községi Spotkört Rieder Antal iskolaigazgató alapította 1946-ban, hogy a falu ifjúságának és felnőtteinek sportolási lehetőséget biztosítson. A sportkör a kék-fehér színt választotta, elnökéül pedig Rieder Antalt. Egyesületünknek jelenleg két működő szakosztálya van a labdarúgás és a lövészet. Labdarúgás Lövészet |
E-mail elérhetőség | vertessomlo.ote@freemail.hu |
Schäffer László elnök |
|
Hartdégen Tibor parancsnok |
A kutatások szerint, az 1914-ben megjelent Tűzoltók Évkönyve 1913-as alakulási évszámmal említi a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. A feljegyzések szerint az önkéntes tűzoltók részt vettek képzéseken, minden rendezvényen ügyeletet tartottak. Lehetőség szerint bővítették eszközállományukat. Részt vettek a falu életében, bált szerveztek, színdarabokat tanultak és mutattak be. Mindig lelkiismeretesen készültek a versenyekre, sokszor öregbítették a település hírnevét. A nyilvántartás szerint 1950-ben az egyesület létszáma 22 fő volt. Ekkor egy kocsifecskendővel és 60 méter tömlővel rendelkeztek. 2013-ban ünnepelték meg az egyesület fennállásának 100. évfordulóját, amely alkalomra a Belügyminisztérium csapatzászlót adományozott, elismerve az egyesület tevékenységét. Az Egyesület jelenleg 57 főből áll (34 férfi,10 nő és 13 ifjúsági). Az első tűzoltószertár avatási ünnepségére 1960. szeptember 18-án került sor. Az évek során a szertár állapota már nem volt megfelelő, lebontásra ítélték. 1978-ban a községháza udvarában avathatták fel az új épületet. 1983-ban érkezett meg az első ZUK jármű és ’88-ban gyakorló pályát alakítottak ki a falu határában. A jelenlegi tűzoltószertár bővítése 2005-ben kezdődött. 2007-ben az egyesület birtokba vehette a pályázati forrásokból és önkormányzati támogatásból felújított tűzoltó szertárat. Több éves áldozatos munkával és eredményes pályázat segítségével sikerült a szertárat a mai kor elvárásai szerint felújítani, modernizálni. A beruházás ünnepélyes átadására VW tűzoltóautót kaptak a németországi Berne település tűzoltóitól, akikkel már hosszú évek óta testvérkapcsolatban állnak. 2016-ban francia bajtársaiktól kapott 3000 literes, beépített víztartállyal rendelkező Renault S170S típusú gépjárműfecskendővel gyarapodott az egyesület jármű és eszköz állománya. Technikai felszerelésük és egyéni védőruházatuk a pályázatoknak köszönhetően lassan kezd felzárkózni az előírtakhoz. A felnőtt női és férfi csapat kitartó munkájának és versenyeredményeinek köszönhetően 2013-ban, Franciaországban megrendezett Tűzoltó Olimpián szerepelhetett Magyarországot képviselve, ahonnan a hölgyek ezüst-, a férfiak arany minősítéssel és országos csúccsal térhettek haza. Eddig az időpontig ilyen kiemelkedő eredményt magyar csapat még nem ért el ebben a kategóriában. A Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesülete két csapattal képviselheti Magyarországot az ausztriai Villach-ban megrendezésre kerülő Tűzoltó Olimpián 2017-ben. Az Egyesület tagja a Komárom-Esztergom Megyei Tűzoltó Szövetségnek. 2011-ben Együttműködési Megállapodást kötött az Egyesület a Tatabányai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósággal, amely 2016-ban magasabb szintre emelkedett az I.sz.EMÜ keretében. |
Székhely | 2823, Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63. |
Iroda | 2823, Vértessomló, Kultúr köz 1. |
Posta | 2823, Vértessomló, Ady Endre utca 63. |
Oleárnik Roland elnök |
+36 (70) 315-3099 |
Baranyai Csaba elnökhelyettes |
+36 (70) 287-2171 |
Linczmayer István elnökségi tag |
+36 (30) 621-1322 |
E-mail elérhetőség | vertessomloipolgarorseg@gmail.com |
Internet | vertessomloipolgarorseg.webnode.hu |
Adószám | 18608861-1-11 |
Bankszámlaszám | 63300013-11016504 |
A Vértessomlói Polgárőr Egyesület 1995 –ben alakult. Célja Vértessomló község közbiztonságának javítása, és fenntartása. 2011 – ben az „ÉV POLGÁRŐREGYESÜLETE „ díjat kaptuk. |
Sikeresen pályázott a Vértessomlói Polgárőr Egyesület Khs. a „Magyar Falu Program” forrására |
Visnyei László plébános |
+36 (30) 096-6156 |
E-mail elérhetőség | vertessomlo.plebania@gmail.com vertessomlo@puspokseg.hu |
Hartdégen Márton világi elnök |
+36 (70) 623-2725 |
Pfiszterer Mátyásné sekrestyés |
+36 (34) 493-180 |
Kohl Vilmos templomatya |
+36 (20) 387-0155 |
Helye | Plébánia 2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc u. 48. |
Ideje | Előre egyeztetett időpontban. |
A Vértessomló Római Katolikus Plébánia a II. Vértesi kerülethez tartozik, azon belül a III. Lelkipásztori körzethez. Jelenlegi plébános Visnyei László, világi lelkipásztori munkatárs dr. Kis József, katekéta Takácsné Schalkhammer Noémi és egyházközségi karitászvezető dr. Árendás József. Világi elnök Hartdégen Márton, templomatya Kohl Vilmos és sekrestyés Pfiszterer Mátyásné. A plébánián az anyakönyveket és a Historia Domus1-t 1787-től vezetik. A győri egyházmegyétől 1993-ban került a székesfehérvári egyházmegyéhez. Azóta a plébánosok: Resch Ottó, majd 1999-től Bedy Sándor 2018-ig. A szokásos miserend szombati előesti 16:00-kor és vasárnap 09:30-kor. Vértessomlón található az 1836-ban épült, szabadon álló, egyhajós, egyenes szentélyzáródású kápolna és az 1735 óta folyamatosan bővülő Sarlós Boldogasszony Kegytemplom. A Kegytemplomban található a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolata, a szomorúak égi vígasztalója. A Kegytemplom mögött Kálvária helyezkedik el, és a Kegytemplom udvarán halad át a Csíksomlyót Máriacellel összekötő Mária-út is. A kegyhelyre rengeteg zarándok érkezik, kiemelendő az 1Úton zarándoklat minden év augusztusában. A nyári nagybúcsú július 2-át követő első vasárnap, Sarlós Boldogasszony ünnepe, míg az őszi búcsú Szent Márton ünnepe – november 11-t követő első vasárnap.
|
Golda Zoltánné | +36 (20) 473-1004 |
A Magyar Vöröskereszt 1881 óta fáradozik a rászorulók segítésén, Vértessomlón a helyi Vöröskereszt is több évtizedes múltra tekint vissza. Alapelveinken túl a múltunk is arra kötelez mindannyiunkat, hogy ezt az örökséget megőrizve a mai kor elvárásainak megfelelően végezzük munkánkat, élén a jelenlegi elnökkel: Dr. Hidas János Úrral, titkárával: Golda Zoltánnéval és valamennyi tagságával, támogatóival. A Vöröskereszt szervezete kiváló kapcsolatban áll a helyi Önkormányzattal, karöltve a helyi Kuratórium Bizottsággal, melyek jelentős anyagi támogatást nyújtanak az Egyesületnek. Tagságunk kb. 40-50 főből áll, fiatalokból, idősebbekből egyaránt. Vértessomló Vöröskereszt Alapszervezetének fő célja továbbra is a létszám növelése, kérnénk, hogy minél többen vállaljanak tagságot, önkéntes munkát, mert csak közös segítéssel és tenni akarással tudjuk megkönnyíteni a rászorulók életét. Az eddig elért eredmények és sikerek azt bizonyítják, hogy az összefogás ereje Vértessomlón páratlan és bízunk benne, hogy ez még sokáig így marad. |
Véradás szervezése évi 3 alkalommal. Ruhagyűjtés és más egyéb hasznos dolgok gyűjtése szintén évi 3 alkalommal történik. Időseknapi rendezvény szervezése, lebonyolítása. (70 év fölötti létszám kb. 220-240 fő) A falu rendezvényein való részvétel Év végén az Adventi megemlékezésen való szerep vállalás |
Három utcát érint október 14-én a tervezett áramszünet Vértessomlón.
Október 3-án érkezik a kormányablak busz Vértessomlóra.
Tisztelt vértessomlói lakosok!
Szeptember 21-én elmarad az ügyeleti ellátás.