Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

A háborús hősökre és áldozatokra emlékeztünk

2023. január 31., kedd 10:46

Az I. világháborús emlékművön 18, a temetőben állított II. világháborús emlékművön 59 név olvasható Vértessomlón. Ők mindannyian háborúban veszítették életüket, többségük a leszármazottak számára ismeretlen helyen nyugszik.

A háborús hősökre és áldozatokra emlékeztek Vértessomló önkormányzatai január 28-án, amikor elsőként Visnyei László plébános tartott szentmisét a kápolnában, majd a mellette található I. világháborús emlékműnél a kegyelet virágainak elhelyezése előtt Igó István polgármester idézte fel az I. világháború kitörésének okait, fordulatait, borzalmait, veszteségeit, és a súlyos terheket eredményező békeszerződés következményeit.

Véget nem érő vita övezi, hogy kit terhel a háború kitöréséért való felelősség, ami azért is nagy szerepet kapott, mert a vesztesekre erőltetett békediktátumokban azoknak el kellett ismerniük, hogy ők voltak a háború okozói. Az első világháború kulturális szempontból is cezúrának számít. A lövészárokharcban a bajtársaik sokaságát elvesztő frontkatonák élményei és a hátországban jelentkező hétköznapi nélkülözések a háborúban részt vevő országok társadalmára jelentős hatással bírt. Az első világháború szolgált táptalajul a szovjet leninizmus, az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus számára és vezetett mindmáig vitatott okok miatt a háború utáni instabilitás a második világháború kitöréséhez 1939-ben – fogalmazott a Kápolna mellett, majd a megemlékezés a temetőben állított II. világháborús emlékműnél folytatódott a tragikus történelmi eseményekre való visszatekintéssel.

Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel hetven nemzet vett részt, ennek következtében több mint 73 millióan vesztették életüket, beleértve a megölt civileket és az elesett katonákat is… A világháborút végigkísérték mindkét tömb részéről a civil lakosság és a hadifoglyok elleni erőszakos cselekmények… A nyugati szövetségesek terrorbombázásokat hajtottak végre Németország és Japán ellen, melyek sokszor rengeteg halálos áldozattal jártak, mint Drezda, Hamburg és Tokió esetében. A világháború végén két atombombát dobtak Japánra, ami több százezer ember szörnyű halálát eredményezte. A világháború során több népirtás is történt, de az áldozatok számát és az elkövetés módszerét illetően kiemelkedik a több millió zsidó származású ember életét követelő holokauszt… - hangzott el a polgármestertől. A 80 évvel ezelőtti doni tragédiára emlékezve így fogalmazott: a frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadseregnek a saját csapataik felszerelésében is voltak hiányosságaik, de a németek által ígért nehézfelszerelés és utánpótlás sem érkezett meg, vagyis cserbenhagyták, majd utóvédként használták fel a magyar egységeket… A doni veszteségekről nincsenek pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy hetvenszázalékosak voltak, az áldozatok számát egyes források mintegy 93 500-ra, más források 120–148 ezerre teszik. A sebesültek és a fogságba kerültek pontos száma nem ismert... A túlélők emelt fővel térhettek volna haza, ehhez képest szégyen, megaláztatás, állami kiközösítés várta őket, így a doni tragédia sokáig csak családi összejöveteleken lehetett téma vagy még ott sem. A harctéren elesett vagy megfagyott emberekre pedig csak szeretteik emlékeztek, özvegyeik, akik egyedül nevelték fel gyerekeiket...

Megindító, megrázó perceket éltek át az emlékezők, amikor a polgármester, aki az anyai nagypapáját veszítette el a háborúban, könnyes tekintettel idézett egy fronton íródott levélből: „Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek! Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett, és a kezem az üres csajkához fagy. Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!” A két emlékhelyen Visnyei László plébános osztott az elhunytakra áldást, és kért számukra örök nyugodalmat.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg.

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek