Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Medveles február másodikán

2023. február 1., szerda 06:00

A Szegedi Vadaspark vendégei Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy az eddigi enyhe tél után már a tavasz következik, vagy még számítani kell kemény mínuszokra.

A világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások szájhagyomány útján terjedtek, valós tapasztalatok alapján. Február másodikához, amely a katolikus naptár szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, és amelyet tavaszkezdő napként is emlegettek, két különböző, állatokhoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik.

Az egyik szerint „Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap”. Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanezen következtetésre jutottak azok is, akik a barnamedvékhez kötötték megfigyelésüket. „Ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.” Ez a hiedelem erdélyi eredetű, de francia hagyománya is van, Magyarországon viszont Jókai Mór „Az új földesúr” című regényében jelent meg először.

A közvélekedéssel szemben a barnamedvék nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ekkor az anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Az állat így olyan mértékűre tudja csökkenteni tápanyagszükségletét, amely a nyáron felhalmozott tartalékok felélésével és a kisszámú, rendelkezésre álló eleséggel – elsősorban állati fehérjével – télire elég. Időnként, általában enyhébb, napsütéses időben, kibújnak rejtekükből, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

Bár a Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondozott két medve, Mici és Ursula télen sem éhezik, így is szívesebben töltik ezt az időszakot benti helyükön. Február 2-án kiderül, mi a véleményük az időjárás alakulásáról. Ha sikerül őket kicsalogatni, és nem találkoznak az árnyékukkal, akkor van a remény arra, hogy rövidesen beköszönt a tavasz.

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek