Mint már évek óta minden ünnepen, március 14-én is vastapssal köszönték meg a vértessomlói megemlékezés résztvevői a Berky Béláné vezette színjátszó kör, az 1848-as szabadságharc és forradalom előtt tisztelgő előadását a művelődési házban.
S idén is elhangzott a falubeliektől a szívmelengető mondat: ilyen csodálatos megemlékezést csak Vértessomlón látni... Az állva tapsoló somlóiak elismerésében minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy a múltidézés során ezúttal nem csupán gyerekek, fiatalok léptek színre, hanem köztük három édesapa, egykori színjátszó is, akik úgy érezték, elérkezett az ideje, hogy évtizedek múltán gondolataikat ismét tolmácsolják a forradalmi költeményekkel.
Miközben a szereplők lázas izgatottsággal készültek az emlékműsorra, a megjelenteket Berky Zsuzsanna a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepén így köszöntötte: ezt a napot mi tettük ünneppé. Nem örököltük, hanem teremtettük. Azok tették naggyá, akik 1848. március 15-én bátrak, elszántak voltak, és úgy vágytak a szabadságra, mint a kiéhezett ember egy falat kenyérre. Ki merték mondani az igazságot. Azt mondták, eddig és ne tovább!... E naptól tudjuk, hogy csak szabad ember tud szabad hazát teremteni…
Az ifjú színjátszók előadásukkal egészen 1848. március 14-éig forgatták vissza az idő kerekét, s a zsúfolásig megtelt teremben mintha valóban az akkori események kockái peregtek volna. Ahogy Petőfi Sándor megalkotja a Nemzeti dalt, mert szeretné felrázni ezeréves álmából a hitehagyott népet. Kétségeit Szendrey Júlia így oszlatja el: ha kiáll, lelkesítő hangon felolvassa ezt a verset, akkor megnyílik az ég és tüzes szikrák hullanak az égből, be egyenesen az emberek szívébe. A jelenlévők a Nemzeti dal megszületése mellett szemtanúi lehettek annak a pillanatnak, amikor Júlia Petőfi mellére tűzte az első piros-fehér-zöld kokárdát, amikor megérkezett a hír Budapestre az Európán végigsöprő forradalom tüzéről, amikor a magyar nép feltette a kérdést a „dicsőséges nagyuraknak”: Hogy vagytok? Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok?… Tudjátok-e, mennyit kértünk titeket, hogy irántunk emberiek legyetek, vegyetek be az emberek sorába…
Az emlékező közösség szívében dobbant vissza a forradalom Bécsig hallatszó kiáltása, majd a remény szertefoszlása, az életben maradottakra váró bujdosás, kegyetlen megtorlás, hosszú börtönévek, kivégzés, s hogy bár a szabadságharcot vérbe fojtották, „Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar.”
A vastapssal záruló műsort könnyes percek követték. Hat, egészen kiskoruk óta szereplő színjátszótól, Bátorfi Tamástól, Wágner Petrától, Rohrbacher Csabától, Egri Benjamintól, Pfiszterer Viktortól, Éliás Pétertől búcsúzott Berky Béláné és a társak. Mára felcseperedtek, tanulmányaik, egyéb elfoglaltságaik elszólítja őket a próbáktól, színpadtól, de Zsuzsa néni azt kérte tőlük, vegyenek példát a műsorban szereplő édesapákról, s esztendők múlva, de idejük engedi, térjenek vissza.
Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!