Szomszédoltak a nyugdíjas bányászok

2019. március 3., vasárnap 15:58

Kora reggel gyülekeztek a gesztesi Faluház udvarán szombaton a település hagyományőrzői és segítőik, hogy mint már közel másfél évtizede, 14. alkalommal is felelevenítsék a svábok disznóvágásának hagyományát.

Az önkormányzattal közös eseményen népes férfi és asszonycsapat kezdte meg Schaffer Márton vezetésével a 140 kilós sertés feldolgozását, s, hogy milyen lendületesen ment a munka, arra bizonyíték az a közel 50 kiló kolbász, ami az asztalokon várta a sütést 11 órakor. Persze ehhez az is kellett, hogy elvégezze az alapanyag ízesítését a 87 éves Schalkhammer Feri bácsi, aki a kezdetektől aktív részese a programnak.

Mindeközben a konyhában is zajlott az élet, rengeteg hússal és húsgombóccal gőzölgött a 70 liternyi toroskáposzta, sült a 40 kiló hurka, s mire elkészült a 80 liternyi orjaleves, a Faluház sportcsarnokában terített asztalok várták a délutáni vendégeket, azaz Várgesztes lakóit, akik idén is hivatalosak voltak egy kis kóstolóra.

Rising Károlyné polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük a képviselő-testület tagjait, valamint a vértessomlói nyugdíjas bányászok képviselőit.

A nyitógondolatokat aztán a hamisítatlan sváb disznótor finomságai követték, a jó hangulatról pedig a Német Kultúregyesület Dalköre, valamint a helyi táncosok csapata gondoskodott.

A sváb-tor képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb