Környére érkezett a Szent Korona másolata

2018. August 13., Monday 06:32

A reggeli óráktól gyülekeztek a meghívott prominens egyházi és világi vendégek, – köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, számos megyebeli település polgármestere, Vértessomlóról Igó István és Krüpl Vilmos alpolgármester – valamint érdeklődők a Polgármesteri Hivatalnál, hiszen a Magyar Koronaőrök Egyesületének tagjai kíséretében oda érkezett elsőként a Szent Korona hiteles másolata.

A másolat a legapróbb részletekig megegyezik az eredeti Koronával, a kereszt, a keresztpánt, az abroncs és a tűzzománc képek is méretarányosak és az eredetivel megegyező anyagokból készültek. A koronatestet tömör ezüstből készítették és színarannyal burkolták, külső részét mintegy 600 drágakő díszíti.

A koronát kísérő körmenet szinte percre pontosan 10 órakor érkezett meg a Római Katolikus Templomhoz, ahol Spányi Antal megyéspüspök a mise kezdetén így fogalmazott: a Szent Korona másolata körül összegyűlve megnyitjuk szívünket Isten kegyelme számára, és kitárjuk lelkünket annak az áldásnak, melyet első szent királyunk és nemzetünk szentjei közbenjárására az Úr bőven ad nekünk, magyaroknak, kik Szent István király óta úgy tekintünk önmagunkra, mint a Boldogasszony népe.

A plébánia szomszédságában, a Környe és Tardoskedd közötti 10 esztendős partnerkapcsolati jubileum alkalmából nyáron elültetett barátságfa mellett felállított és augusztus 11-én felavatott Trianoni emlékműre a leleplezését követően Spányi Antal megyéspüspök és Nagy Péter református tiszteletes adta áldását, majd a jelenlévők – miként a diktátum kihirdetésekor is történt – a templom harangjának zúgása közben helyezték el a kegyelet és emlékezés virágait, Vértessomlóról Igó István és Krüpl Vilmos.

Kevesebb