Régi, új vezetőség az önkéntes tűzoltóságnál

2016. március 4., péntek 20:00

A szombati munkanap miatt a megszokottnál némileg kevesebben vettek részt péntek este a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület közgyűlésén, melyet a falu polgármestere, Igó István és Szőlősi Attila, a Vértesi Erdő Zrt. Oroszlányi Erdészetének igazgatója is megtisztelt jelenlétével.

A közgyűlési napirendek sorát a megszokottak szerint Hartdégen Tibor parancsnok az elmúlt évről készített beszámolója nyitotta, melynek elején hangsúlyozta: az egyesület 2015-ben is teljesítette kitűzött céljait. Bevetésre, sikeres beavatkozásra 4 alkalommal került sor, nyáron nagy kiterjedésű avartűznél, majd egy kerti faház kigyulladásánál segítettek, ősszel egy lakóház alagsorából szivattyúzták ki a vizet, illetve egy kazánházban keletkezett tűz továbbterjedését akadályozták meg.

A képzésekre is hagyományosan nagy hangsúlyt fektettek tavaly, hárman elvégezték a tűzoltás vezetői, ketten a hidraulikus mentő berendezés kezelői tanfolyamot, s egy ember áramfejlesztő kezelői vizsgát tett.

A 2015-ös év talán legnagyobb „attrakciója” az első Országos Kapocs Kupa megszervezése volt 19 csapat részvételével. A vértessomlóiak példáját azóta más települések is követték, tehát a somlói kezdeményezés példaértékűnek bizonyult. A versenyeken való aktív és sikeres részvétel is hagyományosan jellemzi az egyesületet, tavaly a hölgyek a szekszárdi országos versenyről az abszolút első helyezéssel járó Domsik Kupát is elhódították, míg a férfiak az önkéntes kategória első helyét szerezték meg. A fiatalok az OB ideje alatt Süttőn szerepeltek, s a felnőttek között is bronzérmes teljesítményt nyújtottak, majd a férfiak augusztusban a megyei tűzoltó napon állhattak a dobogó legmagasabb fokára.

Az egyesület háza táján szinte minden héten történt valami – hangzott el a részletes ismertetést követő summázásban, amely során a parancsnok a munkát végzők, támogatók számára köszönetét fejezte ki, egyben az idei évre is kérte aktív közreműködésüket.

A beszámolót tisztújítás követte, amely sem meglepetést, sem változást nem hozott, ezzel is jelezve, hogy a tagság elégedett az egyesület vezetőségével, a feladatok ellátásával. Így Schäffer László régi, új elnökként ismertette az idei év munkatervet, melynek középpontjában továbbra is a helyi tűzvédelmi-megelőzési, tűzoltási, műszaki mentési, kárelhárítási és katasztrófa elhárítási tevékenység minél magasabb színvonalú ellátása áll. Természetesen a falu eseményeihez, azok megrendezéséhez kapcsolódó feladatokból is kiveszik a részüket, illetve készülnek a különböző versenyekre, hiszen az eszközök rutinos, gyors használatának egyik legjobb elsajátítási módja a megmérettetésekre való felkészülés és a részvétel azokon.

Az elnök a tagok közül név szerint említette Nagy Bencét, aki az elmúlt időszakban hivatásának választotta a tűzoltó szakmát. Ő immáron a hatodik olyan tagunk, – emelte ki büszkén Schäffer László – aki elkötelezte magát ezzel a hivatással.

Kevesebb