A hétvégén rendezték meg Tatán a IX. Országos Ifjúsági és a VIII. Országos Hagyományos Tűzoltó Versenyt, melyen a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület női és férfi raja ismét nem talált legyőzőre.
A rendezvényt a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ), a tatai önkormányzattal együttműködve, a Komárom-Esztergom Megyei Tűzoltó Szövetséggel közösen szervezte meg. Az Esély Budapest Alapítvány tatai táborában és a Tatai Olimpiai Központban megtartott versenyek szervezésében a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is részt vett.
Az ifjúsági tűzoltó versenyen a szabályok szerint a 10-16 éves korosztályban lány- és fiúcsapatok versenyeznek, de lehetnek vegyes összetételűek is a tíz főből álló egységek között. Az indulók idén is két számban mérték össze tudásukat: akadálypályán és négyszáz méteres váltófutásban. A két versenyszámban elért összetett eredmény alapján került ki a győztes csapat.
Az akadálypálya versenyszámban a lányoknál a vértessomlóiak a harmadik helyezést szerezték meg, és az összetett versenyben is bronzérmes teljesítmény nyújtottak a fiúk.
A felnőtt önkéntes tűzoltók részére az MTSZ szervezésében minden második évben tartanak országos tűzoltóversenyeket. Az idei megmérettetésre a hazaiak mellett határon túli magyar versenyzők is meghívást kaptak Felvidékről, Székelyföldről és a Vajdaságból.
A hagyományos felnőtt női és férfi tűzoltó versenyen két versenyszámot tartanak: kismotorfecskendő-szerelést, amelynek során a versenyzőknek tűzoltásra alkalmas állapotba kell összeszerelniük a tömlőket és a sugárcsövet, valamint végrehajtaniuk a nyolcszor ötven méteres váltófutást – ez utóbbi résztvevőinek különböző akadályokat kell leküzdeniük a pályán.
A VIII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny - önkéntes tűzoltó egyesületek női csapatai közötti összetett versenyben a Vértessomló ÖTE csapata nemcsak az aranyérmet, de a Domsik János Vándordíjat is elnyerte, és a férfi csapatok közötti összetett versenyben is a vértessomlóiak bizonyultak a legjobbnak.
A felnőttek részére a következő CTIF hagyományos nemzetközi versenye 2021-ben lesz Szlovéniában, amelyre az idei verseny hazai legjobb női, illetve férfi magyar csapata utazhat, azaz a somlóiak ismét ott lehetnek az ötkarikás játékokon.
kép, forrás: tuzoltoszovetseg.hu