Kicsinek bizonyult a somlóiak félezer embert befogadó rendezvénysátra vasárnap, hiszen mintegy hét-nyolcszázan érkeztek Várgesztesről, Oroszlányból, Kecskédről, Környéről, Alsó- és Felsőgalláról, valamint Szárról a Sarlós Boldogasszony-napi búcsúra.
A híveket a kápolnánál fogadták, fél tízkor pedig elindult a menet, élén a Mária kegykép tíz évvel ezelőtt elkészült zászlajával a falu központjából Spányi Antal megyéspüspök vezetésével, hogy körmenetben vonuljanak a kegytemplomhoz. A település határában álló, gyönyörű természeti környezetben épült kegyhelyhez idén is virágokkal díszített út vezetett.
A hatalmas közösségi sátorban Pfiszterer Zsuzsanna magyar és német nyelven köszöntötte a megjelenteket – köztük Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Igó István helyi településvezetőt, valamint a környék megjelent polgármestereit, majd ismertette a falu és a kegyhely történetét: a Vértessomló melletti erdő szélén 1736 előtt kis kápolna állott, melynek szomszédságában remete lakott. 1736-ban Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbíttatta, szentéllyel látta el, s még abban az esztendőben Fahrer Krisztina polgárasszony megfesttette a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolatát. Ezt az eredetihez érintette, s az óvári (Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen hozta magával a képet András páter a vértessomlói remeteségébe, s a hagyomány szerint a Boldogságos Szűz itt valóban sok bajbajutott ember fohászát meghallgatta. A község ez alapján vált búcsújáró hellyé, ahova különösen Sarlós Boldogasszony napján zarándokolnak, ahogyan tették ezt július második vasárnapján is.
Spányi Antal megyéspüspök az ünnepi szentmisén elsősorban azon családokért mondott imát, akik gyermekáldásra várnak, vagy gyermek születésére készülnek, és megáldotta őket a gyermeket hordozó Szűz Mária közbenjárását kérve. A búcsú keretében helyezték el a templomban azokat a hálaszíveket, amelyeket a közbenjárásra született gyermekek szülei kérésére készíttetett az egyházmegye, a gyermekek nevével és születési dátumával.
A szentmisét litánia követte, majd Batin Péter tartott vetítettképes élménybeszámolót legutóbbi zarándokútjáról. A császári Puskás Antallal indultak Mariazellből március 4-én, hogy mintegy két és fél hónapos gyaloglást követően, közel 1500 kilométert megtéve, május 17-én érkezzenek a csíksomlyói búcsúba. Puskás Antal teljesítményének értékét külön emelte, hogy látássérültként vett részt a túrán.
A Sarlós Boldogasszony-napi búcsút az Albert Schweitzer kórus és zenekar koncertje zárta vasárnap Vértessomlón.
Az esemény képeit a a Fotótárában tekintheti meg!