Közösen ropták kicsik és nagyok

2016. February 14., Sunday 20:00

Aki azt hiszi, hogy az idei somlói iskolai farsangon mindenki a Csillagok háborúja hősének, vagy tündérkirálylánynak öltözött, nagyon téved. A gyermekek ötletes és változatos jelmezekbe bújtak, hogy nehéz választási helyzet elé állítsák a zsűrit. Az értékelésnél több szempontot is figyelembe vett a pedagógussal kiegészült diákönkormányzati zsűri - nem volt elég szép jelmezben felvonulni, de számított az ötletesség, a kreatív megvalósítás, és az is, mennyire sikerült viccesre a figura.

Mint azt Hartdégenné Rieder Éva intézményvezető elmondta, az iskola 164 diákja készült a pénteki farsangi bálra. A kisebbek egyéniben, míg a nagyobbak inkább csoportban, közösségben méretik meg magukat a jelmezek értékelésénél.

A farsangi bálon együtt táncolt a pingvin és a lila majom, de közösen ropta a léghajó és a mézeskalács is a Heimattöne Kapelle zenéjére. Berendi Norbert zenekara díjtalanul lépett fel az iskolai bálon, de szívesen állt színpadra az a két, fiatalokból álló csapat is, akik ízelítőt adtak a különféle táncstílusokból. A jelmezes versenyen végül nem csak a díjazottak, de a közönség is nyert - egy jó hangulatú, kedves délutánt és estét.

Szombaton koradélután aztán ismét gyerekzsivaj töltötte meg a sportcsarnokot, hiszen az óvoda apróságai sem akartak kimaradni a télűző mulatság lehetőségéből.

A Szomor sramli zenéje vezette be az eseményt, melynek tagjai ingyen vállalták a fellépést. Elsőként Hartdégenné Kluber Ibolya óvodavezető köszöntötte a kicsiket és szüleiket, rokonaikat, majd a maskarások bevonulását követte a verses táncos műsor.

A gyerekek egyénenként is bemutatták jelmezeiket, miközben büfében a szülők jóvoltából sütemények, szendvicsek és üdítők garmadája várta a táncháztól, illetve a családi vetélkedőktől megfáradt vendégeket.

A rendezvény tombolájából és a belépőkből befolyt összeget egyébként az óvoda szabadtéri bútorainak pótlására fordítják Somlón.

Az iskolai farsang eredményei:

Különdíj: medve /Walcz Zsuzsanna/

Kevesebb