Elbúcsúztak a diákok

2018. június 17., vasárnap 18:10

Utolsó alkalommal szólalt meg a csengő 24 ballagó diák számára szombat délelőtt a vértessomlói általános iskolában. A végzősök utoljára lépdeltek az ismerős falak között, visszagondolva az itt eltöltött boldog diákévekre, s vettek búcsút pedagógusaiktól és társaiktól. Cs. Benya Zsuzsanna osztályfőnök ötödikes koruk óta iskolai pótanyukája a gyerekeknek, és most az ő vezetésével haladtak végig az iskola virágokkal díszített folyosóján.

Mint az előző években, most is zsúfolásig telt az iskola tornaterme szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel. Wohl Zsófia hetedik osztályos tanuló a ballagókat búcsúztató beszédében az ő nevükben is kívánt erőt, kitartást, klassz tanárokat és sikereket az elkövetkezendő középiskolás évekhez.

Ferenczi Zsófia a ballagó osztály nevében köszönte meg a tanárok támogatását, búcsúzott az alsóbb éves diákoktól. Vidámsággal és nosztalgiával telt szempárok között emlékezett vissza a társakkal együtt töltött szép időkre, az osztálykirándulásokra és a közös programokra. Sokuk szíve összeszorult, hiszen egy korszak lezárásához érkeztek, azonban előttük áll a jövő, ami most még ismeretlen, de mégis oly izgalmas és várakozásokkal teli.

Mosonyiné Hofer Szonja igazgató beszédében köszönetet mondott a szülőknek az elmúlt évekért, hiszen együtt örvendtek a gyermekek sikereinek, bánkódtak a kudarcok miatt. Egyre nehezebb megfelelni a környezet kihívásainak, és bár a gyermeknevelés sok áldozatot követel, de csodálatos dolog. Az igazgató felhívta a végzősök figyelmét arra, hogy az iskola küszöbét átlépve ne felejtsenek el megállni egy pillanatra, és hálával gondolni a szüleikre, családtagjaikra, akik segítették őket az elmúlt években. Ezután arra kérte őket, hogy őrizzék meg szép emlékeik között első iskolájukat, ahogy ezt az ott maradó diákok és tanárok is tenni fogják majd. Hozzátette, az iskola szeretettel vár vissza mindenkit látogatóba, és talán egyszer majd úgy is, mint leendő édesanyát, édesapát, akik első osztályos gyermeküket íratják be egykori kedves intézményükbe.

A hagyományoknak megfelelően az idei ballagást is a léggömbök szabadon eresztése zárta: a fiúk szürke, a lányok lila luftballont engedtek fel az égbe, amelyek az elmúló diákéveket és a leendő vágyakat szimbolizálták.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb