Rieder Antal – egy gazdag életút

2018. június 5., kedd 07:01

Vértessomlón született 1924-ben, majd tanulmányait követően 1944-ben kapta meg a Budapesti Magyar Királyi Állami Németnyelvű Tanítóképző-Líceumban kétnyelvű, német-magyar tanítói, kántortanítói oklevelét.

1951-54-ig a Budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola földrajz-természetrajz-kémia szakán szerez tanári oklevelet. Arany és gyémántdiplomás tanító.

Tanítói működését 1946-ban kezdte, és megszakítás nélkül 1992-ig (46 évig) végezte pedagógiai tevékenységét a kezdeti egy év kivételével szülőfalujában, Vértessomlón. 1947-től, nyugdíjazásáig (45 éven keresztül) a Vértessomlói Általános Iskola igazgatója.

1946-ban alapította a Vértessomlói sportkört. 1946-tól 1981-ig a sportkör elnöke. Az ezt követő időszakban haláláig, 2003-ig vezetőségi tag, gazdasági felelős.

A sportkör megalakulása után építette a sok lelkes fiatallal, falubeliekkel a sportpályát. A sportot diákkorában is nagyon szerette. Jó atléta volt, később focistaként is aktívan sportolt egy ideig a tatai TAC –ban. Fiatal tanítóként jó pedagógiai érzékkel sikerült lelkes fiatalokból focicsapatot verbuválnia, akik rajongtak a fociért. Nagyon sokszor gyalog, lovas kocsin mentek vasárnaponként a szomszéd településekre meccsekre.

Szervezői, vezetői munkát évtizedeken keresztül végezte. A sporton keresztül is sok-sok barátja, tisztelője volt megyeszerte. A munkát önzetlenül ellenszolgáltatás nélkül végezte.

1951-ben a megyében az elsők között iskolájában, Vértessomlón vezették be a német anyanyelvi oktatást.

1959-től 33 éven keresztül Komárom megye német nyelvi szakfelügyelője. Ezen időszak alatt biztatására 12 németajkú községben sikerült bevezetni az anyanyelvi német oktatást az iskolákban, és 9 óvodában. A megyei óvodai felügyeletet is több éven keresztül ő látta el.

Biztatása, segítése sok tanárt indított el a pályán, akik ma eredményes munkájukkal, lelkesedésükkel tovább folytatják az általa megkezdett utat.

Pedagógiai, igazgatói, sportvezetői tevékenysége mellett aktívan részt vett a közélet más területén is: Egyik szerzője Vértessomló monográfiájának, feleségével a hatvanas években gazdag néprajzi gyűjteménnyel gyarapította az iskolát, népszokásokat, régi emlékeket gyűjtöttek, megőrizve a mának és az utókornak.

1987-ben alakult Vértessomlón a Német Nemzetiségi Dalkör, amelynek alakulásától 2000-ig a vezetője volt.

1997. december 18-án Komárom –Esztergom megyéért kitüntető díjat kapta életművéért. Az utolsó néhány évben betegsége miatt már nem tudott a közéletben aktívan tevékenykedni. 2003-ban hunyt el.

Kevesebb