Sváb Kupa: a kicsiknél és a felnőtteknél is átvette a vezetést a Kecskéd

2016. január 16., szombat 20:00

Kecskéden rendezték meg szombaton a Sváb Kupa elnevezésű teremlabdarúgó torna 14. sorozatának 2. fordulóját, a házigazdák utánpótlás csapata megerősítette az egy hete elért első helyezését, a felnőttek pedig a harmadik helyről ugrottak az élre.

A kecskédi általános iskola tornatermében délelőtt a hazaiak, a Vértessomló, Vértesi Erőmű és Környe U9-es korosztályú labdarúgói csaptak össze, s a drukkoló anyukák, apukák, nagyszülők igazán vérpezsdítő és gólokban bővelkedő meccseket szurkolhattak végig.

Nem baj, szép volt! Azaz, gyerünk! – hangzott el megszámlálhatatlan alkalommal a buzdítás, s a kicsik – bár számukra is édes a győzelem íze – szívvel, lélekkel fociztak, még akkor is, ha sorozatban rezgett a hálójuk. Erre pedig akadt nem is egyszer példa.

A vendéglátók a Vértesi Erőmű ellen 7 gólnak örülhettek, míg ők csak egyet kaptak, később a Környe elleni meccset 10-0-s győzelemmel zárták, s egyedül a vértessomlóiaknak sikerült picit megizzasztani őket, azt a mérkőzést a hazaiak 3-0-ra nyerték meg. A „nagy rivális”, a Vértessomló játékosai és szurkolói 9 gólnak hurrázhattak a Környe elleni meccsen, s egyetlen alkalommal sem kényszerültek középkezdésre. A Vértesi Erőmű már keményebb diónak bizonyult, nem is kerekedtek fölénybe a somlóiak, a mérkőzés 5-5-ös döntetlennel zárult. A forduló utolsó meccsén is úgy tűnt egy ideig, hogy nem jut dőlőre egymással az Erőmű és a Környe gárdája, aztán ez utóbbi csapat egyetlen perc alatt 2 gólt is szerzett. Kicsivel később hozta a harmadikat, azután azonban leállt a gólgyártásuk, míg az ellenfélnél akkor indult be: a mérkőzés lefújásáig kettőt szereztek, s akár egalizálhattak is volna, ha nem hagynak ki egy büntetőt.

A 2. fordulóban tehát megerősítette elsőségét a Kecskéd, mögötte 10 ponttal második helyét a Vértessomló, s hiába zárt harmadikként 3 ponttal a Környe, a Vértesi Erőmű a most szerzett 1 pontjával (összesítésben 4 pont) maradt a bronzérmes helyen.

Délután a felnőtteknél a házigazdák alaposan belehúztak, hiszen míg a múlt héten a tavalyi kupagyőztes csapat csak egyetlen győzelmet aratott, amivel harmadikként végeztek, addig ezúttal 100%-os teljesítmény nyújtottak. A nyitómeccsen 12-5 arányban győztek a Környe ellen, a Vértessomlót 7-3-ra múlták felül, a Várgesztest pedig 9-3-ra. Az előző forduló győztese, a Vértessomló 6-0-s győzelmet aratott a gesztesiek felett, a Környétől viszont 5-3-ra kikaptak. A környeiek a Várgesztes elleni meccset is győzelemre vitték, 6-2 arányban.

A mérkőzések eredményei alaposan átírták az I. forduló végén kialakult sorrendet: szombaton a Kecskéd került az élre, s összesítésben is ott tanyázik, második helyen végzett a Környe, amely a két hétvége alapján 9 ponttal a harmadik, míg a forduló harmadik helyezettje, a Vértessomló summája 10 pontot mutat, amely összesítésben jelenleg ezüstérmes teljesítmény. A Várgesztes a múlt héten begyűjtött 4 pontját ezúttal nem növelte, így lecsúszott a negyedik helyre.

A kupa harmadik találkozóinak házigazdája Környe lesz 23-án.

Kevesebb