Farsangi kavalkád

2018. február 25., vasárnap 11:46

Közel ötven apróság készült izgatottan már három hete az óvodában, hogy bemutathassák télűző műsorukat szüleiknek, rokonaiknak.

Szombaton aztán elérkezett a nagy nap. Koradélután kezdtek gyülekezni a maskarások a sportcsarnokban, akik között a mesevilág szinte minden szereplője megtalálható volt. A teltházas eseményen ott volt Igó István polgármester is.

Elsőként Hartdégenné Kluber Ibolya óvodavezető köszöntötte a kicsiket és kísérőiket, majd a jelmezesek bevonulását követte a két csoport verses táncos műsora. A gyerekek egyénenként is bemutatták jelmezeiket a színpadon, miközben büfében a szülői közösség jóvoltából sütemények, szendvicsek és üdítők garmadája várta a táncháztól, illetve a családi vetélkedőktől megfáradt vendégeket.

Mint azt Hartdégenné Kluber Ibolya elmondta, a rendezvény tombolájából és a belépőkből befolyt összeget idén az óvoda udvarán tönkrement lengőhíd cseréjére fordítják.

Az esemény képeit a Fotótárban tekintheti meg!

Kevesebb