Míg tavaly alaposan feladta a leckét a fogvacogtató időjárás a vértessomlói szüreti felvonulás szervezőinek és résztvevőinek, idén ragyogó napsütésben indulhatott útjára a menet a falu utcáin, amiért szeptember 21-én mindenki kifejezetten hálás lehetett az égieknek.
A szokatlan meleg egy idő után meg is izzasztotta a fellépőket és a vendégeket egyaránt, bár – minden bizonnyal – ebben a lerótt több kilométer, s pár pohárka ízletes borocska is szerepet játszott.
„Adatik tudtára mindenkinek, hogy Vértessomlón véget ért a szüret. Pincében forr a jó nedű, ezért a gazda jókedvű. Aki teheti, minket kövessen, azt kívánom, hogy mindenki nevessen. Meglessük a lányok kivillanó combját, de csak azért, hogy lássuk, a polkát hogy ropják...” – így invitált a kisbíró, s a meghívást mind többen fogadták el.
A Millenniumi Parkból délután három órakor indult el a Schemlinger Musikanten muzsikájára a műsort adó Vértessomlói Dalkör, valamint a gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt tánccsoport, vendégként a szári tánccsoport, s ahogy követték egymást az állomások, úgy gyarapodott az őket követők száma, s vált egyre vidámabbá a hangulat.
A Vértessomlói AMI és Várgesztesi telephelyének muzsikusai előbb az üdülőfalu lakóit köszöntötték térzenével, majd a Polgármesteri Hivatalnál várakozókat, a megállóknál a helyi dalkör énekei, a különböző korosztályú tánccsoportok, a száriak táncos produkciói, és egyáltalán nem utolsó sorban a Schemlinger Musikanten alapozta meg az esti bál hangulatát.
A menet műsort adó csoportjai fáradhatatlannak tűntek, és a kínálók is rendületlenül töltötték a kancsóikat, hiszen, ahogy a szüreti díszbe öltöztetett traktor felirata is hirdette: Borban az igazság.
Hagyományosan nemcsak a szervezők, a műsor fellépői tettek ki magukért, hanem a somlóiak is: a táncos megálló- és kínáló helyeken gondosan, nagy munkával elkészített ötletes, humoros szüreti installációk, no meg finomabbnál finomabb sós és édes sütemények, zsíros kenyér, üdítők, borok és még jóféle párlatok is várták a vendégeket, hiszen – mint ismert – a vértessomlói szüreti mulatságról senki sem távozhat korgó gyomorral, netán, szomját oltatlanul.