Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

2024. április 12., péntek 06:00

A 108 milliárd forint keretösszeggel rendelkező új otthonfelújítási korszerűsítési program, amely az 1990 előtt épült családi házakra vonatkozik, júniusban indulhat el – nyilatkozta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, az épületek energetikai korszerűsítése a célja a programnak, amelyben egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forint vehető igénybe, utóbbi a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes hitel között oszlik meg.

Kiemelte, hogy az egész javaslatot társadalmi egyeztetésre viszik, a részletek tavasszal lesznek meg. A programban elérhető támogatást szigetelésre, a melegvizes rendszerek korszerűsítésére, valamint nyílászáró és gázkazán cserére lehet fordítani. Fontos, hogy ezekkel a beruházásokkal legalább 30 százalékos energia megtakarítást érjenek el – tette hozzá.

Kevesebb