Azt olvastam az újságban… Úgy olvastam… XY-tól olvastam… Egy könyvben olvastam… - a szó, hogy „olvastam”, szinte 10-15 mondatonként hangzott el január 20-án Pfiszterer Jánosnétól, a falu Mici tanító nénijétől a vértessomlói Művelődési Házban, ahová a Magyar Kultúra Napja alkalmából kötetlen beszélgetésre várta az érdeklődőket Berky Béláné.
A szervező bevezetőjében szólt az ünnepről, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát, véglegesítette a szövegét. Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg, pedig nem állt szándékában pályázni, a művét szinte az utolsó pillanatban adta be. Január 22-ét 1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra Napjaként. Azt gondolom, nincs olyan magyar ember, akinek ne homályosodna el a tekintete a Himnusz hallatán. Sokan úgy vélik, hogy a magyar Himnusz nagyon keserű, más országoké lendületes, a miénk inkább kesergő, de a mi történelmünket, a magyar nép történelmét írta bele Kölcsey – mondta el, és később Mici tanító néni, aki nemzedékeket tanított a jóra, szépre, így folytatta a gondolatsort: a vallás az imára két különböző fogalmat használ. Azt, hogy imádság és könyörgés. Ha megnézzük a Himnuszt – imádkozni kihez imádkozunk? Istenhez – Kölcsey is így kezdi: Isten áldd meg a magyart. Látjuk, hogy tiszteli, nagynak tartja, és lehet, hogy remél is tőle valamit… A Himnusz keretbe foglalt, az első és az utolsó versszak a keret. Mindkettőben hozzá szól és segítséget kér. Ez az imádság, és utána jön könyörgés is benne. A mai újságban azt írják, hogy az első és az utolsó versszak – ahogy én is gondolom – a keret, és a többi a múlt és a jelen összehasonlítása.
Én viszont azt gondolom, hogy a második versszakban hálát ad, hogy az őseinket idehozta, az őseinknek hazát biztosított, és annak is örül, hogy kenyerünk, a szőlő, a nektár terem rajta, ezt is megadta nekünk, magyaroknak. Ezért gondolom, hogy ez egy hálaadás, nem pedig összehasonlítása a múltnak az akkori rossz idővel. A következő versszak pedig szerintem egy bűnvallás a tetteink miatt, majd pedig a következmények érkeznek: török rabiga, a testvérháborúk… És az utolsó versszakban ismét azt kéri, hogy szánj meg minket, segíts tovább. Szerintem ez nem lehangoló, kesergő, hanem elmondja a valóságot. Így van a mi életünkben is: egyszer fenn, egyszer lenn – osztotta meg a gondolatait Mici tanító néni, aki kulturált viselkedésre példaként említette a Himnusz tiszteletét: a gyerekeknek már kicsi korban meg kell tanítani, hogy amikor halljuk, énekeljük, akkor vigyázban állunk. Amikor iskolába jöttek, akkor ezzel kezdtük. És sajnos sokszor látom, nem egyszer tapasztalom, hogy felnőttek sem állnak úgy, ahogy azt a nemzeti imánk megkövetelné. De láttam már olyat is, aki rágózott a Himnusz alatt. Vérzett a szívem…
A kultúra napja nem csak arról szól, hogy meghívunk egy színészt – például ma olvastam az újságban – hanem a mindennapi életünkről is. Szól főként az egymáshoz való viszonyulásunkról, ahogy a másikra nézünk az utcán, rámosolygunk, vagy rá sem nézünk. Ez a mindennapi kultúra – vélekedett Mici néni, aki Ferenc pápától is idézett: az a cél, hogy kiengesztelődjön az emberiség. Ennek az egyik módja, hogy egymással kedvesek legyünk. A kedvesség egy erény. Mivé lenne a világ a családokat, a közösségeket egyben tartó nagylelkű emberi türelmesség, a párbeszéd nélkül?
Sajnos ma már a családban is egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy nincs párbeszédkultúra, mert ha lenne, akkor ki tudnának egymással engesztelődni. A pápa szerint szerencsére azért még mindig vannak, – és abban bízik, hogy lesznek – akik kulturáltan beszélnek egymással. Ők olyanok, mint a csillag az égen, világítanak a közösségben idézett a pápától, majd így folytatta: a kultúra alatt két nagy dolgot értünk, az anyagi és a szellemi kultúrát. A mai nap a szellemi kultúráról szól. Ebbe beletartoznak a tudományok, a művészetek, a filozófia, erkölcs, jog és vallás. Ezeknek a gyakorlása és megvalósítása, megértése tulajdonképpen a kultúra. A legelemibb dolog pedig a magatartáskultúra – hangsúlyozta többször is.
A kultúra alapja a műveltség – fogalmazta meg gondolatait, s emelte ki, hogy ebben milyen hatalmas szerepe van az olvasásnak, olvasottságnak. A mai fiatalok nem olvasnak könyvet, csak kattintgatnak – jegyezte meg szomorúan.
Végül a bő másfél órás program során kulturált beszélgetés alakult ki a résztvevőkkel a kultúra szerepéről az életben, a családban, arról, hogy milyenné változtatták a jelenlegi gazdasági, politikai körülmények a ma emberének viselkedés-, vita-, beszédkultúráját. Beszélgettek arról, hogy napjainkban a közömbösség, a szeretethiány és a gyűlölködés a jellemző, s hogy a napi terheket miként tetézik a digitalizált kultúra rossz hatásai, s hogy mennyire fontos a jövő szempontjából a családi modell, azaz: „milyen értékrendet, kultúrát visz magával a gyermek otthonról”.
Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.