Szent Mártonra emlékeztek

2022. november 14., hétfő 06:05

Lámpácskákkal, lampionokkal, faragott tök kerámiákkal, fényfüzérrel, és természetesen libadíszekkel felékesített kedves udvar fogadta a vértessomlói Német Nemzetiségi Óvoda és Bölcsőde 26. Márton napi ünnepségére érkezőket november 11-én.

A rendezvényt az elmúlt évben a pandéma kényszerítette az udvarra, s végül olyannyira hangulatosra sikeredett, hogy a kollektíva úgy határozott, megőrzik a helyszínt, melynek szinte minden szegletét megtöltötték a testvérek, szülők, nagyszülők, barátok.

A vendégeket Könyvesné Beutl Anita óvodavezető köszöntötte, s idézte fel Szent Márton legendáját, aki a negyedik században született Szombathely környékén, és a római császár katonájaként egy különösen hideg téli estén a francia honban megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Onnantól nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta.

Szent Márton története elevenedett meg a nagycsoportos fiúk előadásában is, míg a lányok libás énekes játékkal mosolyogtatták meg a jelenlévőket, melengették meg a szíveket. A gyerkőcök már jó ideje várták a napot, hiszen a lampionokat is a szülőkkel közös szöszmötölőn készítették el, így a műsort követő libazsíros lakoma után a Szent Márton emlékét őrző és a jó cselekedeteket jelképező gyönyörű színes, meleg fényt sugárzó menet indulhatott a templomhoz, ahol Márton napi tábortűz zárta a programot.

Az intézmény ezúton fejezi ki köszönetét a rendezvény támogatói számára! Köszönet a libazsírért Szeifert Annának, a felajánlott pogácsáért a Krisztina Cukrászdának, a Tűsarock Varrósaroknak, Somlóiné Máhr Zsuzsannának a libajelmezek megvarrásáért, és nem utolsó sorban Szőlősi Attilának a tábortűz elkészítéséért.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb