Könnyes búcsú a társaktól, óvónéniktől

2022. június 4., szombat 13:57

Viszlát csodás mesevilág – szólt az ének a kilenc kis ballagónak június 4-én a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvodában, ahol a kicsik hagyományosan virágos boltív alatt léptek át szeretett nevelőik ölelő karjaiból a betűk és számok világába, s a könnyek bizony a gyerekek, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok szemeiben is összegyűltek, kicsurrantak.

A kilenc népviseletben érkező aprótalpú előbb bájos gyermekhumorral fűszerezett vásáros játékkal, majd német nyelvű táncokkal, dalokkal, mondókákkal, végül pedig ballagós versekkel, énekekkel adott ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak, s köszöntek el szeretett nevelőiktől, társaiktól.

Ahogy mondani szokás, az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, hiszen fáj a búcsú, nagyon fogtok hiányozni nekünk, de nevet is, mert tudom, milyen jól feltaláljátok majd magatokat az iskola világában, milyen magabiztosak lesztek, könnyen alkalmazkodtok az új szokásokhoz, és megértitek az új szabályokat. Sok új barátot szereztek majd, izgalmas élményekkel gazdagodtok, és rengeteg fontos dolgot tanultok majd az iskolában – szólt az apróságokhoz Könyvesné Beutl Anita óvodavezető, aki a szülőkhöz fordulva így folytatta: emlékszem, amikor három évvel ezelőtt először találkoztunk, és ránk bíztátok legféltettebb kincseiteket. Úgy érzem, a későbbiek során a kölcsönös bizalom jegyében telt az együtt töltött idő, s igazi közösség kovácsolódott az óvodában. Köszönöm Nektek a sok segítséget, az állandó megerősítést arról, hogy egy csónakban evezünk, azonosak a céljaink.

Az óvodavezető által elmondottakat támasztották alá és erősítették meg a köszönet percei is, amikor a ballagó gyerkőcök szüleinek nevében Mármarosiné Hegyi Zita és Kovácsné Králl Enikő fejezte ki kedves ajándékkal és virágcsokorral a háláját a teljes kollektíva számára az elmúlt évek gondoskodásért, az óvó tekintetekért, a kicsik okosodásáért, a szép élményekért, emlékekért.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb