Egyre több területen kell készültséget elrendelni vízhiány miatt

2022. március 29., kedd 06:28

Már nyolc vízügyi igazgatóság területén kellett első- illetve másodfokú készültséget elrendelni a tartósan vízhiányos időszak miatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

"Erre azért volt szükség, mert a vízügy aszálymonitoring hálózatának adatai alapján az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány, és a következő napokban érkező csapadék sem hozhat számottevő javulást" – indokolt a főigazgatóság. Hozzátették, eddig mobilszivattyús vízpótlásra, valamint a szabad áramlást gátló akadályok eltávolítására volt szükség, de az öntözési szezonra vízvisszatartó és vízpótló intézkedésekkel is készülnek a szakemberek.

Tavaly májustól most hétfőig mintegy 2,5 havi csapadékhiány alakult ki az országban, csak a március 93 százalékkal volt szárazabb a sokévi átlagnál.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Aszálymonitoring - Rendszerének 112 állomása folyamatosan méri és szolgáltatja az aktuális hőmérséklet-, csapadék- és talajnedvesség-adatokat, melyekből a vízhiány mértékét jellemző ún. aszályindex számítható. A helyzetértékelést és 10 napos előrejelzést segítő érték alapján a vízügyi szakemberek meg tudják határozni a szükséges beavatkozásokat és a vízpótlás mértékét, ezáltal elkerülhetők a még komolyabb aszálykárok. A rendszer ingyenesen hozzáférhető a gazdálkodók számárai is a vizhiany.vizugy.hu és a aszalymonitoring.vizugy.hu honlapon, illetve a DWMS nevű mobil applikáción keresztül, így ők is tervezni tudják az öntözés idejét, mennyiségét.

Az index alapján jelenleg az ország területének körülbelül 90%-án enyhe vagy közepes vízhiány van, a rendszer 10 napos előrejelzése szerint a várható csapadék javít valamelyest a helyzeten, de a felhalmozódott csapadékhiány miatt ez nem lesz számottevő.

Az adatok figyelembevételével a belügyminiszter 2022. március 21-i kezdettel az ország egész területére tartósan vízhiányos időszakot hirdetett ki, melynek ideje alatt a vízhasználóknak - a vízügyi hatóságnak tett bejelentést követően, és a vízjogi engedéllyel biztosított mennyiségen felül - lehetőségük van egyszeri rendkívüli öntözési célú vízhasználatra, megszakítás nélkül legfeljebb egy hónap időtartamra. Ennek keretében ideiglenes szivattyúzás segítségével maximum 1200 m3/hektár vízmennyiség használható fel, 100 hektár nagyságot meg nem haladó terület öntözésére. Emellett az érintetteknek nem kell vízkészletjárulékot fizetniük az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után.

Kevesebb