Adventi készülődés Vértessomlón

2021. November 29., Monday 09:44

A hagyományoknak megfelelően advent első vasárnapján, idén már tizenkilencedik alkalommal gyűlt össze Vértessomló apraja-nagyja a betlehemi jászol mellett, hogy méltó módon fogadják az előttünk álló ünnepi időszakot.

Az ünnepélyt Igó István köszöntője nyitotta, aki elmondta, hogy az installációt Krüpl Attilának, Hartdégen Józsefnek és M. Nagy József fafaragó művésznek köszönhetjük. A polgármester felidézte az advent, és az adventi koszorú eredetét. Az adventi koszorún az utolsó vasárnapon mind a négy gyertya egyszerre ég, melyek egy-egy fogalmat szimbolizálnak: a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet.

„Advent a felkészülés ideje, hogy méltón tudjuk fogadni, hogy egyáltalán alkalmasak legyünk befogadni a visszatérő, megújuló fényt, méltóvá váljunk a karácsony átélésére, megünneplésére. Különösen fontos ez ma, amikor az ünnepek elvesztették jelentőségüket, súlyukat. Ha a vasárnap olyan, mint a hétköznap, az elrontja a hétköznapot is, mert a mindennapok üressé, sivárrá válnak. Vallási meggyőződéstől függetlenül mindenki készül a karácsony ünnepére, de a világ megváltozott körülöttünk és mi magunk is. Ma már sok esetben nem az igazi emberi értékekre figyelünk. Mindennapjainkban elég nagy a zűrzavar: pandémia, év végi zárás, karácsonyi bevásárlás, takarítás, ajándékkészítés, családi programok torlódnak egymásra. Mégis a hozzánk közelítő ünnep, a karácsony ünnepe egyre nagyobb fényességgel világít ebben a sötétségben. Karácsony titka, hogy megmutassuk a szeretet útját, hogy megváltsa életünket. Szeretet!” – fogalmazott Vértessomló első embere.

A beszédet követően Visnyei László plébános megáldotta a betlehemi jászolt, majd a Vértessomlói Színjátszók megható műsorában gyönyörködhettek a jelenlévők. Az ünnepséget a Nemzetiségi Dalkör műsora kísérte, végül a közös ének után minden résztvevő vidám hangulatban fogyasztotta el a forralt bort és forró puncsot a rendezvény zárásaként.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb