Államalapításunkra emlékeztek

2021. augusztus 21., szombat 08:39

Bő egy hónap alatt immár harmadik alkalommal gyűltek össze pénteken a vértessomlói Bányász Nyugdíjas Szakszervezet székházában a közösség helyi és várgesztesi tagjai, hogy együtt emlékezzenek meg államalapítási ünnepünkről.

Imeli János elnök köszöntötte a több mint félszáz megjelentet, aki beszédében felidézte Szent István királyunk életének főbb fordulópontjait, és még egy kvíz játékkal is meglepte tagtársait, amely során az uralkodóval kapcsolatos tudásukról adhattak számot a jelenlévők.

Az esemény vendégeként ott volt Igó István polgármester is, aki röviden ismertette a község közelmúltbeli és jelenleg is folyó beruházásait, terveit. Mint elmondta, a vállalkozó készre jelentette a bölcsőde beruházást, jelenleg az engedélyeztetési eljárások folynak. Elkezdődött a sportcsarnok zsindelyes tetőfedésének felújítása, és sikerült pályázati forrást nyerni a tűzoltószertár energetikai felújításához.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben két alkalommal is járt a faluban Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki július végén arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy 63 millió forintból elkészülhet a művelődési ház energetikai korszerűsítése, majd augusztus 17-én a Sarlós Boldogasszony templomban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormány 1,1 milliárd forintot ítélt meg a templom környékének rendbetételére, illetve az ehhez kapcsolódó egyházi infrastruktúra megteremtésére. Ebben az évben 500 millió, majd jövőre 600 millió érkezik a fejlesztésekre.

A polgármesteri ismertetőt követően, a hagyományokhoz híven, köszöntötték a közösség kerek évfordulós születésnapos tagjait, s ennek kapcsán természetesen megérkezett a hatalmas torta is.

A délután további részében aztán már a szórakozásé, adomázásé volt a főszerep nemzeti ünnepünkön, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet rendezvényén.

Kevesebb