Államtitkári vizit

2021. július 30., péntek 06:31

Közel 50 fiatal vesz részt a héten a vértessomlói német nemzetiségi táborban, amit csütörtökön felkeresett Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője.

A vendégeket Igó István polgármester és Krüpl Etelka a Német Nemzetiségi Önkormányzat helyi elnöke fogadta és vezette körbe a művelődési házban, ahol a köszöntők során a falu történetét is megismerhették a politikusok.

Mint azt Krüpl Etelka elmondta, az ide érkező „sváb” telepesek, (1734-37) ténylegesen egy pusztát találtak ide érkezésükkor. Az őshazából személyes holmijukon kívül esetleg egy kis vetőmagot hozhattak magukkal. Szorgalmukkal, vasakaratukkal sikerült nekik felépíteni házaikat és megteremteni a betevő falatot.

- Az azóta eltelt mintegy 300 év során hatalmasat változott a község. 1888-ban Népiskolát építettek, két tanteremmel, amelyhez tanítói lakás is tartozott, felújított állapotban itt a művelődési ház szomszédságában található.1952-ben a megyében először itt Vértessomlón vezették be az ősök nyelvének oktatását.1968-ban egy új 5 tantermes iskola épült a Sport téren, ami 1993-ban tornateremmel, a következő évben pedig 4 új tanteremmel bővült. Az iskola azóta is folyamatosan fejlődik, korszerűsödik. Mára kondenzációs gázkazánnal, hőszivattyúval, és napelemmel van ellátva. 1890-ben egy eladósodott gazda házát vásárolta meg a falu, itt épült fel 1894-ben egy 2 termes modern óvoda, ahol a mai napig nagy figyelmet fordítanak a német nyelv és a sváb nyelvjárás ápolására. Az óvoda 2014-ben teljes felújításon esett át, nyílászárócsere, tornaszoba építése valósult meg, és azóta energetikai korszerűsítésen is átesett – fogalmazott a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Soltész Miklós beszédében azt emelte ki, hogy az idén 350 millió forint felhasználásával összesen 360 hasonló, nemzetiségi tábor valósul meg az országban, a nemzetiségek támogatása pedig az elmúlt tíz évben öt-hatszorosára nőtt és sokrétűvé vált. Ez segíti a településeket abban, hogy megőrizzék őseik hagyományait, kultúráját és azt a természetességet, amelyben a nemzetiségi falvak lakói élnek. Az államtitkár azt is bejelentette: 63 millió forint érkezik a községbe, amiből elkészülhet a művelődési ház energetikai korszerűsítése.

Czunyiné Bertalan Judit emlékeztetett arra, hogy Vértessomló az elmúlt esztendőkben dinamikusan fejlődött, nem utolsó sorban azért, mert az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és az egyház példás együttműködésben segíti egymást. Megtörtént az óvoda és a közintézmények energetikai felújítása, a község bölcsődét épít, illetve új út és kerékpárút vezet Környéről a településre.

A protokolláris eseményeket követően a vendégek megtekintették a táborozók kvíz játékát, majd felkeresték – többek között – az épülő bölcsődét is.

Kevesebb