A Szentatya is elismerte munkájukat

2020. November 22., Sunday 15:59

A járványvédelmi biztonsági szabályok szigorú betartásával vette kezdetét a vasárnapi mise Vértessomlón, ahol az egyházközség elhunyt és már nyugdíjba vonult képviselőtestületi tagjaiért is imádkoztak a hívek.

Mint azt Visnyei László plébános elmondta, közeleg az advent és a karácsony, és ilyenkor a hívő ember elgondolkodik: hogyan tudok jól szolgálni, hogyan tudjuk vonzóvá tenni a Krisztusba vetett hitet.

- Fontos a mély kapcsolat Krisztussal. Merjük élővé tenni a hitünket, ne akarjunk bezárkózni. Merjük azt mondani, hogy észrevesszük Krisztust a másik emberben, és ha így teszünk, életünk végén abban a tudatban várhatjuk a megváltót, hogy jobbá váltunk – fogalmazott a plébános.

A misét követően Hartdégen Márton, az egyházközség világi elnöke lépett a mikrofonhoz, aki méltatta a hívek közösségének 64 évvel ezelőtt alakult döntéshozó testületének jelenlévő tagjait, megemlítve, hogy évente legalább egy alkalommal mindenképpen meg kell emlékezni azokról, akik erejüket nem kímélve, szabadidejüket feláldozva gondozzák, szépítik a templomot és a kápolnát, gondoskodnak a hagyományok megőrzéséről.

Munkájának elismeréseként emléklapot vehetett át Ligetvári Jánosné, a Rózsafűzés társulat vezetője és Kesztler Miklósné, a kápolna gondnoka. Az egykori képviselő-testületi tagok közül Wohl József, Geszler János, Encz János, Bródy János, Wágner Vince, Antal Imre és Antal István érdemelte ki az elismerést.

Rendkívüli megbecsülésben részesült Schweininger Dezső, aki gazdasági vezetőként évtizedekig szolgálta a közösséget és Pfiszterer Mátyás feleségével. A köztiszteletnek örvendő Matyi bácsi 50 éve szolgálja az egyházközséget, és a képviselő-testület tiszteletbeli elnökeként, ma is számítanak tapasztalatára és tanácsaira, míg felesége a háttérbe húzódva, de legalább akkora áldozatot vállalva szolgál.

A volt gazdasági vezető és a házaspár a Szentatya pápai áldását vehette át Visnyei Lászlótól. A Ferenc pápa aláírását, valamint pápai pecsétjét tartalmazó dokumentum így fogalmaz: „Őszentsége Ferenc Pápa szívből adja Apostoli Áldását alázatos és hűséges szolgálatáért, kérve számára a mennyei kegyelmek bőséges kiáradását, és a Boldogságos Szűz Mária folytonos anyai pártfogását.”

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!

Kevesebb