Áldást kapott az új kereszt

2020. November 1., Sunday 16:48

1891-ben állította és adományozta Vértessomló lakóinak Kerling József és családja azt a márványkeresztet, ami közel 130 évig díszítette a temetőt.

Az idő vasfoga azonban kikezdte az emlékhelyet, a víz és a fagy több helyen megrepesztette, és hiába volt a megerősítés, mára balesetveszélyessé vált.

Adományozók és a község önkormányzata, valamint német nemzetiségi önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően készült el az új, amit vasárnap délután áldott meg Visnyei László plébános.

Mint azt Igó István polgármester elmondta, az egykori adományozó rokonsága a mai napig gondozza a régi keresztet, és díszíti nevezetes alkalmakkor. Az idő vasfogának következményeiről egyeztettek a családdal, és remélik, hogy a több darabra enyészett keresztet össze lehet még illeszteni és felállítani.

Az új kereszt öt tagból áll, és a tardosbányai Szileczki József és Szileczki Zsolt kőfaragók keze munkáját dicséri, hátsó oldalán pedig az olvasható:

Istenem/Uram könyörülj a tisztítótűzben szenvedő szegény lelkeken!
Adj nekik örök nyugalmat, és az örök világosság fényeskedjék nekik.
Nyugodjanak békében.
Ámen

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!

Kevesebb