Elstartolt a Sváb Kupa

2020. január 19., vasárnap 13:03

A Sváb Kupa elnevezésű teremlabdarúgó torna 18. sorozata indult útjára január 18-án Vértessomlón.

11 évig csak a felnőttek küzdöttek a serlegért, azonban 2012-ben a gyerekeket is „befogták”, így az utánpótlás korosztályúak 8. alkalommal csatáznak, hogy eldöntsék, ki a legjobb. Az U9-es korosztályban a házigazdák, a Kecskéd, Környe és a Tatabányai Vasas, míg a felnőtteknél ez utóbbi csapat helyett a Várgesztes részvételével zajlanak a mérkőzések 4 héten át 4 helyszínen, elsőként tehát Vértessomlón.

A kicsik délelőtt hat mérkőzést játszottak, ez idő alatt pontosan 31 gól született, ebből arányaiban a legtöbbet, 18-at a kecskédiek szereztek. Első mérkőzésükön máris hatot rúgtak a Vasasnak, míg ők egyet sem kaptak, a másodikon pedig 6-1 arányban múlták felül a házigazdákat. A Környe is szépen rajtolt, ők is a házigazdák ellen nyitottak győzelemmel 3-0 arányban, majd a tatabányai gárdát győzték le 1-0-ára.

Egy ideig úgy tűnt, hogy az ötödik mérkőzésen nem bír egymással a vendéglátók és a Vasas gárdája, aztán láthatóan elfáradtak a végig csere nélkül játszó somlói gyerekek, a tatabányaiak folyamatos ostroma pedig sikerrel járt: 6-0-s győzelmet arattak.

A záró mérkőzés előtt még a környei szülők is mondogatták, hogy biztosan a Kecskéd győzelmével zárul, a kérdés csak az volt, milyen arányban? A Kecskéd végül hozta is a győzelmet, de a Környe is becsülettel helytállt, hiszen két gólt is sikerült szerezniük a kapott 6 mellett. A környei csapat kapusa pedig sportszerűségéért az eredményhirdetéskor egy dicséretet is bezsebelhetett a meccseket vezető Richter Tamástól, a Vértessomlói Sportkör elnökétől, hiszen egy általa egyértelműen meg nem ítélhető helyzet kapcsán a kisfiú jelezte: igen, a labda bizony átpattant a gólvonalon, ott fogta meg, így gól volt.

A gyerekeknél tehát 9 ponttal a Kecskéd zárta első helyen az első fordulót, a másodikon a Környe végzett 6 ponttal, a harmadikon 3-al a Tatabányai Vasas, a negyediken a nullpontos Vértessomló.

Délután következtek az öregfiúk, s az már a bevonuláskor látszott, Kecskéd ugyancsak felkészült: mintegy kétcsapatnyi játékossal érkeztek, valamennyien szép szál legények, így magassági fölénnyel, s bő cserelehetőséggel nyitottak 4:0-al a Környe ellen. Következett a két örök rivális, a Somló-Gesztes rangadója, ami szintén 4:0-al végződött a hazaiak javára. A gesztesiek azonban láthatóan nem fáradtak el, hiszen ezt követően 11:4-re lelépték Környét. A Kecskéd-Vértessomló összecsapáson nem volt ekkora gólkülönbség, annál inkább küzdelem, amiből 6:4-re a vendégek kerültek ki győztesen. Kecskéd a Gesztest is legyűrte 7:5-re, majd az utolsó meccsen a Somló 8:3-ra verte Környét, így a Sváb Kupa első fordulóját Kecskéd nyerte, mögötte Vértessomló, Várgesztes, Környe sorrend alakult ki.

A ranglista azonban természetesen még az utánpótlás korosztálynál és a felnőtteknél is változhat, – volt is ilyenre példa az eltelt évek alatt – hiszen az, hogy végül kihez kerül a Sváb Kupa, a következő hetekben dől el a sorozatmérkőzések további helyszínein: legközelebb január 25-én Környén, február 1-jén Kecskéden, majd február 8-án Várgesztesen.

Kevesebb