Iskolapadban

2020. január 10., péntek 06:50

A köznevelés és felsőoktatás képzésein 1,8 millióan tanulnak – olvasható a Statisztikai Hivatal most megjelent összesítésében.

A 2019/2020-as tanévben Magyarországon 1 millió 838 ezer gyermek és fiatal vesz részt a köznevelés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. 330,5 ezer gyermek óvodai nevelésben, 723,5 ezer tanuló általános iskolai, 496,5 ezer tanuló középfokú oktatásban részesül. 2,5 ezer súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíti tankötelezettségét.

Felsőoktatási intézményekben 285 ezer hallgató folytat tanulmányokat. A köznevelés nappali képzésein csökkent, a felsőoktatásban nőtt a résztvevők száma

Az általános iskolai oktatásban tanulók száma – a demográfiai folyamatokkal összhangban – az előző tanévhez képest közel 6 ezer fővel csökkent, a tanulók létszáma jelenleg 720,3 ezer fő. Általános iskolákban főállású pedagógusként 75,4 ezren dolgoznak.

A középfokú intézmények nappali rendszerű képzésein 410,8 ezren tanulnak, 5,6 ezer fővel kevesebben, mint a 2018/2019-es tanévben. A létszámváltozás eltérően érintette a különböző iskolatípusokat. Míg a gimnáziumba járó tanulók száma az elmúlt tanévhez képest 1,4 ezer

fővel 189 ezer főre nőtt, addig a szakgimnáziumba és szakközépiskolába járó tanulók száma egyaránt csökkent. A tanulók létszáma a szakgimnáziumokban 3,7 ezer fővel 149 ezer főre, a szakközépiskolában 3,1 ezer fővel 65,8 ezer főre fogyatkozott. A szakiskolában, készségfejlesztő iskolában tanulók száma az előző tanév óta közel 200 fővel esett vissza,

jelenleg 7 ezer fő. A főállású pedagógusok száma a középfokú oktatási intézményekben 42,9 ezer fő.

KSH

Kevesebb