Kitüntették a polgármestert

2019. szeptember 2., hétfő 07:05

A hősi múltra és elődeikre emlékeztek vasárnap a vértessomlói és várgesztesi nyugdíjas bányászok ünnepségén, amelyre hivatalosak voltak az oroszlányi és Mór-pusztavámi társszervek képviselői is.

A vendégeket Imeli János elnök fogadta és köszöntötte, aki ünnepi beszédében felidézte a kezdeteket. Ami tény, hogy a helyiek már 1745-ben megkezdték a fekete arany kitermelését, míg a Nyugat-magyarországi településen csak évekkel később.

- Ma már csak emlékezünk, többek között a három szörnyű tragédiára, ami bekövetkezett a térségben. Tatabányán 1950-ben 81-en, 1978-ban 26-an, és a szomszédos Oroszlányban, Márkushegyen 1983-ban 37 bányász veszítette életét – mondta.

- Felelősségünk, a hagyományok ápolása, hogy a fiatal generáció is emlékezzen a széncsaták hőseire, az apákra, a déd- és nagyapákra, akikre büszkék lehetnek – fogalmazott Imeli János. Az elnök arról az örömteli eseményről is beszámolt, hogy Igó István komoly elismerést vehetett át.

Mint azt a polgármester elmondta, a 2019. évi Központi Bányásznap Kazincbarcikán került megrendezésre az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a házigazda Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezésében. Ezen Rabi Ferenc, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke adta át a BDSZ által alapított kitüntető elismeréseket, az Emléklapot és ezüst bányászgyűrűt a polgármestereknek – köztük Igó Istvánnak - a településeken élő aktív- és nyugdíjas bányászközösségek támogatásáért, a bányász emlékek és hagyományok ápolásáért.

Az eseményen – a hagyományoknak megfelelően – jubileumi emléklapot és bányászkorsót vehetett át 50 éves szakszervezeti tagságának elismeréséül Cseke Lászlóné, Pfiszterer József és Krüpl György, 60 éve tagja a közösségnek Schalkhammer József, Zink József és Richter Józsefné.

Az ünnepi aktust követően a délután további részében fehér asztal mellett idézték fel a széncsaták emlékeit a bányásznyugdíjasok.

Kevesebb