Drónokkal is figyelik

2019. július 10., szerda 06:02

Komárom-Esztergom megyében öt drón is segíti a parlagfűvel szennyezett területek felderítését, a földhasználóknak pedig kötelességük folyamatosan ellenőrizni és megakadályozni a növény virágzását.

Az utóbbi években az időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének, ezért a gyomnövény elleni védekezési feladatok végrehajtása országos szinten is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Míg megyénkben 2016-ban összesen 90 hektár területen végeztek parlagfű felderítést, addig 2017-ben 384 hektár, 2018-ban pedig 566 hektár területet vontak ellenőrzés alá.

Az állampolgároknak lehetőségük van telefonon, levélben, személyesen, vagy a Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül online megtenni a gyomnövény észlelését. A közérdekű védekezést indokolt esetben a növényvédelmi hatóság határozattal rendeli el, majd ismételten ellenőrzi a területet, és amennyiben az ügyfél a védekezési kötelezettséget idő közben nem teljesítette, kirendeli a közérdekű védekezés végrehajtásával foglalkozó megbízott vállalkozót. A bírság összegét az ügy összes körülményét mérlegelve állapítják meg, melynek során elsősorban a terület elhelyezkedését, a parlagfűvel fertőzött részek nagyságát veszik figyelembe. Az utóbbi években jelentősen növekedett az ellenőrzések hatékonysága, a felderített esetek száma.

Kormányhivatal

Kevesebb