Diákmunka

2019. június 17., hétfő 06:41

Idén több mint ezer tanuló nyári foglalkoztatását támogatja a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal.

151 millió forint áll a megye rendelkezésére, ebből minimálisan 1050 diák nyári foglalkoztatását kívánják megvalósítani a közigazgatás, mezőgazdaság, vendéglátás és turizmus területén.

A támogatás előfeltétele a nyilvántartásba vétel, melyet a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal Foglalkoztatási Osztályán tud megtenni. A regisztrációhoz személyes okmányaival, valamint iskolalátogatási igazolással kell befáradni a hivatalba. A támogatási kérelem és mellékleteinek benyújtása vagy hiánypótlás – kizárólag elektronikus úton történhet. Az illetékesek összeállítottak egy segédanyagot, amelyből a foglalkoztatók felhasználóbarát módszertani támogatást kapnak az ügyintézéshez.

-Kormányhivatal-

Kevesebb