Somló ismét a múzeumban

2019. május 18., szombat 08:36

Mint arról beszámoltunk, április végén nyílt meg az a kiállítás a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban, amelyen Vértessomló mutatkozik be.

Az októberig látogatható tárlaton az ősök és rokonok fotói mellett régi tárgyak, berendezések, ruházatok, valamint dokumentumok idézik meg az elmúlt 285 évet.

A „Vendégségben a múzeumban” című kiállításmegnyitón a Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör szórakoztatta a jelenlévőket, pénteken pedig második alkalommal várták a kiállítóhely udvarán az érdeklődőket, ahol ezúttal a nemzetiségi iskola diákjai és gyermektánccsoportja adott ízelítőt abból, hogyan őrzik a hagyományokat.

A nemzetiségi himnuszt követően versek, dalok, táncok bizonyították, hogy máig hatóan sikeres volt Esterházy József 1733-ban kiadott letelepedési felhívása, hiszen itt, velünk élnek a svábok, ugyanakkor nem feledkeztek meg arról, hogy honnan jöttek, és hová nyúlnak gyökereik.

Kevesebb