Elsőként Vértessomlóra érkezett meg a Megyezászló

2019. május 13., hétfő 21:00

Kellemes, a vártnál kedvezőbb időjárás kísérte május 11-én a XX. Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok szabadtéri programjait az iskola környékén és a sportpályán.

A gyerekeket retro vidámpark, különböző labdajátékok, ügyességi feladatok, egyáltalán nem utolsó sorban kézműveskedés, és a töretlen népszerűségnek örvendő arcfestés várta. A felnőtteket este bál invitálta, s aki úgy gondolta, hogy – biztos, ami biztos – a vigadalom előtt teszteli a fittségét, az különböző díjtalan szűréseken vehetett részt.

Az utánpótlás labdarúgók a Környe csapata ellen léptek pályára „fittségi teszten”, s végül 7-2-es győzelmükkel kétséget sem hagytak a felől, ki volt az „úr a pályán”.

Másnap ünnepi szentmisével, majd a Vértessomlói Zeneiskola tanárainak, diákjainak hangversenyével folytatódtak a falunap programjai a Katolikus Kegytemplomban, délután pedig a Nemzetiségi Gálaműsor kezdetén a kistelepülések közül elsőként Vértessomló polgármestere, Igó István vehette át a Megyezászlót Popovics Györgytől, a megyei közgyűlés elnökétől.

Nem oly régen, márciusban egy közös munkálkodás eredményeként, a megye elismeréseként az Országgyűlés Vadásztermében vehettünk át egy kitüntetést, mellyel az energiahatékonyságunkat, az energiatudatosságunkat díjazták. Rendkívül megtisztelő volt számunkra a környezet és a munka elismerése is – méltatta a falu és a megyei önkormányzat együttműködését köszöntőjében a polgármester, aki hangsúlyozta: a pályázatok, beruházások kapcsán mindig is szoros kapcsolat létezett a két önkormányzat között, s ez a közös munka a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. megalakításával nagyon komoly lendületet vett, így már a harmadik projekten dolgoznak közösen. A Megyei Identitás „Megyénk körül megyünk körül” című pályázatáról a polgármester elmondta, hogy olyan települések léphetnek egymással kapcsolatba, akik vagy anyanyelvüknél, vagy földrajzi elhelyezkedésüknél fogva távol vannak egymástól. Vértessomló esetében ez Pilismarót, és az első találkozó a vértesi faluban lesz szeptember 28-án.

Én mindig boldog vagyok, ha a kultúra ápolását, a gyerekek táncát, a felnőttek énekét hallhatom. És ha ez nemzetiségi településen történik, akkor még inkább örülök. Amikor a megyei identitás pályázatot és a találkozókat szerveztük, külön ügyeltünk arra, hogy nemzetiségi település nemzetiségi településsel ne találkozzon, ugyanis épp az a célunk, hogy honfitársaink megismerhessék a nemzetségek életét, kultúráját, és erre ez a pályázat jó esélyt ad – csatlakozott az elhangzottakhoz Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, aki a „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű megyei identitáspályázat projekt keretében a kistelepülések közül elsőként Vértessomlónak adományozott Megyezászlót. Az elnök kiemelte: fontosnak tartja a Komárom-Esztergom megyei identitás kialakítását, erősítését, hogy „az itt élők, azon túl természetesen, hogy somlóiak, és tartoznak az országhoz, a német nemzetiséghez, érezzék és tudják, hogy mögöttük áll, és segít nekik Komárom-Esztergom megye is. A barátságunkat jelképezi a zászló, a rákötött szalagok pedig az összetartozásunkat” – fogalmazott.

Vértessomló példaértékű hagyományőrzéséből és a hagyományápolókhoz fűződő baráti kapcsolatokból adott ízelítőt a Nemzetiségi Gálaműsor, melynek minden fellépője, a helyi nemzetiségi táncosok, iskolások, a dalkör, valamint a Tarjáni Német Nemzetiségi Dalkör, a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoport, az Oucha Fúvószenekar és a Crystal Mazsorett Csoport vastapsra sarkallta a vendégeket. A legkisebbek, az óvodások még picit csetlő-botló előadásukkal csaltak mosolyt az arcokra, s ahogy érkeztek előbb a picivel, később az évekkel, évtizedekkel idősebbek, úgy vált érzékelhetővé, láthatóvá a könnyednek tűnő mozdulatok, énekek, versek mögötti sok-sok éves gyakorlás, tapasztalat, az örömtánc, örömdanolás.

A Falunap képeit a fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb