Somló a múzeumban

2019. április 27., szombat 07:36

Októberig látogatható a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban az a kiállítás, amit péntek délután nyitottak meg ünnepélyes keretek között.

A Kuny Domokos Múzeum idén is megrendezi a "Vendégségben a múzeumban" című programsorozatát a Német Nemzetiségi Múzeumban, ahol ez alkalommal Vértessomló mutatkozik be.

Az eseményen - melyen Igó István polgármester, Krüpl Etelka nemzetiségi önkormányzati elnök mellett szép számban képviseltették magukat a község lakói - Waldmann-né Baudentisztl Éva, a MNOÖ elnökhelyettese méltatta a település sváb lakóinak összetartását és hagyományőrzését.

Pfiszterer Zsuzsanna, a tárlat egyik megálmodója arról szólt, hogy Vértessomló lakói számára a XVIII. század eleje a legfontosabb időszak, ugyanis gróf galántai Esterházy József 1733-ban adta ki letelepedési felhívását, mely sikeres volt, s a beérkező svábokkal örökös szerződést kötött. Ennek eredményeként érkeztek az első német nemzetiségűek a területre 1734 májusában, pontosan 285 évvel ezelőtt.

- Őseinknek sikerült megőrizniük nyelvjárásukat, gyönyörű népviseletüket, illetve számos népszokásukat. Az utódok csak szeretettel, tisztelettel gondolhatnak rájuk. Azt kívánom mindenkinek, aki felkeresi a kiállítást, fedezze fel őseit, rokonait a fotókon. A régi tárgyak, berendezések, ruházatok, dokumentumok visszarepítenek a régmúltba, s a mi feladatunk, hogy meséljünk ezekről gyerekeinknek, unokáinknak – fogalmazott Pfiszterer Zsuzsanna.

A megnyitó gondolatok után a Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör szórakoztatta a jelenlévőket, akik ezt követően megtekintették a páratlan gazdagságú anyagot a kiállítótérben.

A kiállítást berendezte: Pfiszterer Jánosné (Lehrreich Mária), Pfiszterer Zsuzsanna, Troll Krisztina, Krüpl Attila.

A kiállítási tárgyakat a Tájház, a német nemzetiségi iskola és óvoda bocsátotta s szervezők rendelkezésére, akik ez úton is megköszönik a segítő támogatók hozzájárulását a rendezvény sikeréhez: Batin Zoltán és családja, Golda Ferencné, Kerling Alajos, Krüpl Etelka, Krüpl György, Némethné Bőhm Ibolya, Pfiszterer János és felesége, Pfiszterer Zsuzsanna, Rigó János, Szeifert Antal, Veréb Istvánné, Weltz Károly, Zink Károly és felesége és Richter József.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb